Raikkönen dühös a Lotus rossz taktikai döntése miatt

Kimi Räikkönen értetlenül áll a csapata rossz taktikai döntése mellett, mely a biztonsági autós fázis ideje alatt nem hívta ki a bokszba.

A finn világbajnok már az autóban jelezte, hogy ezzel valószínűleg komoly hibát követnek el, ami súlyos pontokba fog kerülni számára. Az új gumikon végül Mark Webber, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is megelőzte őt.

„Ez az ötödik hely nem egy rossz eredmény, de ha megnézzük azt, hogy hol végezhettünk volna, akkor nagyon csalódottak lehetünk. Egyértelműen ott kellett volna állnunk a dobogón, ám most mások tehetik meg ezt helyettünk.”

„A biztonsági időszak ideje alatt ki kellett volna hajtanunk a bokszba. Egy tucat ember figyeli a monitorokat, így nem igazán értem, hogy miért nem voltak képesek jó döntést hozni. Erről mindenképpen beszélnem kell velük.” – panaszkodott Räikkönen.

„Természetesen én is emberből vagyok, és valahol megértem, hogy ezeket a döntéseket nem könnyű meghoznunk, de ezzel sok pontot vesztettünk. Ott lehettünk volna a dobogón, ha egy kicsivel jobban odafigyelünk a taktikára és arra, hogy a többiek mit csinálnak.”

„Még mindig sok van hátra a bajnokságból, de nem engedhetünk meg magunknak hasonló botlásokat, hiszen így is relatíve nagy a lemaradásunk. Fontos, hogy folyamatosan a riválisaink előtt végezzünk. Erre ma egy remek lehetőségünk lehetett volna.”

Räikkönen ma zsinórban 25. alkalommal szerzett pontot, mellyel megdöntötte Michael Schumacher rekordját.

„Remek, de ezzel én még nem kapok több pontot. Hogy őszinte legyek, nem igazán érdekelnek a rekordok. A győzelem és a világbajnoki cím számít. A többi csak kirakat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING