BRÉKING

Raikkönen biztos benne, hogy jövőre ő és a Ferrari is versenyképesebb lesz

A finn a lehető leghamarabb szeretné maga mögött hagyni az idei évet, ami nem is csoda, hiszen talán soha ezelőtt nem teljesített ilyen gyengén a Ferrarival és a Forma-1-ben.

A „Jégember” rajongói biztosak voltak abban, hogy idén nehéz dolga lesz Fernando Alonsónak. Ehhez képest a spanyol egy pillanatra sem izzadt meg, és még Felipe Massa is nagyobb kihívást jelentett számára.

2007 bajnoka egy futammal a szezon vége előtt a 11. helyet foglalja el 53 bajnoki ponttal, míg Alonso neve mellett az 5. pozícióban 157 egység szerepel. Ez egy lényegesen nagy különbség, amit nemcsak az autó teljesítményével lehet magyarázni.

„Idén a versenyeken sok mindent kipróbáltunk, és ez nem igazán működött.” – mondta Kimi Räikkönen az ESPN hasábjain.

„Valószínűleg ez néhány pontunkba került, de ki akartam próbálni pár dolgot, hogy megtudjam, mi a helyzet. Ez egy igen nehéz év ebből a szempontból, és ha a dolgok nem működnek megfelelően, akkor megfizeted az árát, ami rendben is van.”

A 2015-ös Ferrari azonban jobban feküdhet a finnek, legalábbis Räikkönen nagyon bízik ebben.

„Jövőre más lesz, mivel egy új autóval fogunk versenyezni, ami már egy másik történet. Biztos vagyok benne, hogy ez egy jobb autó és jobb csomag lesz. Abban is biztos vagyok, hogy tanultunk az idei évből, ami segíthet.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Pirelli idei abroncsai sem segítettek Räikkönennek.

„Ez sok dologból tevődik össze. Tavaly nagyon rendben voltak az első gumik az év elején, majd a keverékek megváltoztak, így a helyzet rosszabb lett. Nem voltam túl boldog emiatt, és inkább azokat a gumikat preferáltam, amiket az év elején használtunk. Mint mondtam, mindez sok dologból tevődik össze, de néha vannak korlátaid, és egy olyan területen ragadtunk meg, ahol mindez nehezen működött.”

Räikkönennek már a gokartos időszak óta gondjai vannak azzal, ha a gép elejét tekintve nem stimmelnek a dolgok a vezetési stílusát illetően.

„Már a gokartos időszak óta ez van. Sosem tetszett. Az én vezetési stílusom arról szól, hogy a kanyarokban folyamatos legyen a sebesség, és ezt a kanyarok közepére koncentráljam. Ez az a fajta út, amit már megszoktam, de nyilván minden évben változik, akárcsak az autók. Ennek ellenére még mindig azt gondolom, hogy ez a leggyorsabb megoldás, és ha az autód olyan, mint amilyet szeretnél, akkor a maximális sebességet érheted el a kanyarokban. Legalábbis rám ez jellemző.”

„Ez az a valami, ami hiányzik az autóból, és most mindezt nem tudom megvalósítani. Fékezésnél egyszerűen megúszik az autó eleje és a kanyarokban nincs meg az a sebesség, amit akarok. Kis dolognak hangozhat mindez, de ha minden egyes körben ez a helyzet, akkor a hátrány nagy lesz. Néhány versenyen más volt a helyzet, de a legtöbb futamon ezeket tapasztaltam, amikor is minden kanyarban harcolnom kellett, így az időkülönbség is nagy lett.”

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=15m52s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso egyre távolabb kerül a Ferraritól: Már egy ideje nem foglalkozhat a 2015-ös gép fejlesztéseivel
Következő cikk A Mercedes szerint lehetetlen, hogy a V8 visszatérjen a Forma-1-be: Ha mégis, akkor OUT

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország