Räikkönen azonnal tarolt, és nyert Ausztráliában: mindenki csak nézett

Kimi Räikkönen 2013-ban ezen a bizonyos napon megnyerte az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat. Egy nem várt győzelem a finntől és a Lotustól, mely egy igen erős autóval állt elő az új szezonra.

Podium: race winner Kimi Raikkonen, Lotus

Podium: race winner Kimi Raikkonen, Lotus

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kimi Raikkonen, aki 2001-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, először 2009 év végén hagyta el a kategóriát, miután a Ferrari szerződést bontott vele Fernando Alonso idő előtti érkezése miatt. Ez pedig átírta a finn forgatókönyveit.

Még több F1 hír:

Az akkori hírek arról szóltak, hogy a McLaren és a Toyota is ajánlatot tett neki. A 2007-es bajnok azonban nemet mondott, és a hatalmas végkielégítéssel az oldalán elment ralizni, ahol kisebb-nagyobb sikereket ért el.

Később Räikkönen elmondta, szüksége volt erre a szünetre, mert máskülönben ma már nem lenne a Forma-1-ben. 2010-ben és 2011-ben egy versenyen sem állt rajthoz a szériában, majd úgy döntött, elfogadja a Renault-ból lett Lotus F1 Team ajánlatát.

A világbajnok sztár erősen tért vissza, és nyerni is tudott. Végül a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. Voltak nehezebb versenyei is, de a dobogók és a győzelem bebiztosították számára a harmadik helyet az összetettben.

A Lotusszal eltöltött utolsó éve felemásra sikeredett, és az utolsó két futamon a hátműtéte miatt rajthoz sem állt. A pletykák a fizetése elmaradásáról is szóltak, így talán nem a legjobb szájízzel távozott, noha a csapatnál előtte nagyon jól érezhette magát.

Napra pontosan 7 esztendővel ezelőtt rendezték meg a 2013-as Ausztrál Nagydíjat. A szezon első versenye volt a Forma-1 történetének 879. nagydíja, aminek Melbourne adott otthont. Kimi, aki azelőtt csak egyszer nyerte meg az ausztrál versenyt, ráadásul az első ferraris futamán, újra felállhatott a dobogó legfelső fokára egy remek taktika végén.

Kimi Raikkonen, Lotus F1 Team E21

Kimi Raikkonen, Lotus F1 Team E21

Fotó készítője: Sutton Images

Az időmérő edzésen Vettel diktálta a tempót a brutálisan gyors Red Bullal. Több mint 0.4 másodpercet adott a csapattársának, Mark Webbernek, míg Lewis Hamilton a harmadik helyen közel 0.7 másodperccel volt lassabb. A legjobb ötben még a két Ferrari volt ott Felipe Massával és Fernando Alonsóval, akik szinte ugyanazt az időt futották meg, és a hátrányuk 1 másodperc felett volt.

Räikkönen enyhe túlzással az esélytelenek nyugalmával várhatta a folytatást. A hetedik helyet szerezte meg a szombati kvalifikáción a csapattársa, Romain Grosjean előtt, aki majdnem 0.3 másodperccel ment gyengébb időt hozzá képest.

A futam érdekesen alakult, mivel a nagy favorit Vettel csak harmadik lett Alonso mögött, míg Webber a másik Red Bullal Hamilton és Sutil közé ékelődött be a hatodik helyen. A győztes Räikkönen 12.4 másodperccel ért célba Alonso előtt.

Ez volt Kimi pályafutása 20. győzelme és 70. dobogója a Forma-1-ben, míg Valtteri Bottas először állt rajthoz. A Lotus pedig 81. alkalommal nyert az 550. nagydíján.


A visszatérő holland pályán ma teljesítették az első kört: erre Joshua Kreugernek volt lehetősége, aki elsőként érezhette meg, milyen a zandvoorti döntött kanyarokban menni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz is óvja magát a vírustól, de kissé unatkozik
Következő cikk A Ferrari juniorja szerint Verstappen nem sokkal agresszívebb Leclerc-nél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország