Raikkönen azonnal kiesett Abu Dhabiban, de Amerikában és Brazíliában is autóba ül

A legfrissebb hírek szerint Kimi Räikkönen vasárnap reggel ideiglenesen megállapodott a Lotus istállóval, melynek értelmében az utolsó két versenyen is autóba fog ülni.

A finn nem volt túlságosan szerencsés szombaton az időmérő edzésen Abu Dhabiban, miután a sérült padlólemezt szabálytalannak minősítette az FIA, melynek köszönhetően a világbajnokot a rajtrács végére sorolták.

A futam egészen rövidre sikerült számára, miután a startot követően összeütközött az egyik Caterhammel. A jobb első felfüggesztés eltört a Lotuson, így Räikkönennek ki kellett állnia.

Ha hinni lehet a brit Autosport értesülésének, akkor Räikkönen és a Lotus megállapodott egymással a folytatást illetően. A finn versenyző mellett ott volt Gerard Lopez tulajdonos és Steve Robertson menedzser is, aki korábban egyértelművé tette, ha nem fizet a Lotus, nem folytatják.

A jövőre ismét a Ferrarinál versenyző pilóta több mint két napon át tárgyalt a tulajdonosokkal, ami végül sikeres volt. A megállapodást már csak az ügyvédeknek kell aláírniuk, és hivatalossá válik, hogy Räikkönen Amerikában és Brazíliában is rajthoz áll. Erre ezelőtt semmi esély nem volt, de Lopez most kiharcolta a folytatást, mivel a Lotusnak nagyon fontos a konstruktőri helyezés a bajnokságban. Lehetséges, hogy a tehetős tulajdonos a saját pénzügyi forrásait használta fel arra, hogy a finn a csapatnál maradjon.

Ez a megállapodás azonban egyelőre ideiglenes, miután az utalás még mindig nem érkezett meg Räikkönenhez.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING