Raikkonen az első naptól fogva tisztelte Vettelt, míg egyesek kicsit elszálltak az F1-ben

Raikkonen az első naptól fogva tisztelte Vettelt, míg egyesek kicsit elszálltak az F1-ben

Sebastian Vettel és Kimi Raikkonen vasárnap este ismét megerősítette a külvilágnak, hogy nagyon jóban vannak egymással, kölcsönös a tisztelet, már-már talán baráti a viszonyuk. A négyszeres bajnok tett egy apró megjegyzést arra, hogy egyesek lába...

Räikkönen és Vettel nem először állt együtt dobogón, de ez volt az első olyan alkalom, hogy csapattársként pezsgőzhettek. Vajon más érzés így?

„Őszintén: nem az”- felelte Vettel. „Mindig is kedveltem Kimit, mert a legelső naptól kezdve, ahogy csatlakoztam a Forma-1-be, egyike volt azoknak, akik a legtöbb tiszteletet mutatták irántam”- mondta a német. „Van pár másik srác, akik elszálltak egy kicsit, de Kimi határozottan nem tartozik ezek közé. Akkoriban senki voltam a Forma-1-ben, ő pedig már akkor nagyszerű bajnok volt. Remek volt látni, hogy ennyire tisztel.”

„Azóta nem változott”- mondta a mellette ülő Räikkönenről. „Szerintem az emberek egyszerűen a tény miatt szeretik őt, miszerint nincs esetében nincs sz*rság – ahogy gyakran idézik; azért van itt, hogy versenyezzen, és végül mindnyájan ezért vagyunk itt. Imádjuk a versenyzést. Remekül kijövünk. Ma jobb napom volt, mint neki – de ha fordítva van, akkor az a fair, ha olyan fair vagyok vele, mint ő ma velem.”

A finn bajnok talán érez némi különbséget a korábbi alkalmakhoz képest. „Talán egy kicsit más”- felelte Räikkönen. „Természetesen próbálod legyőzni a csapattársad. Olykor veszítesz, néha nyersz, de végül örülsz annak, ha a csapat remekül csinálta a dolgát. Szóval inkább vagyok vele ugyanabban a csapatban, és nyer, én pedig harmadik vagyok, mintha ő egy másikban lenne, nem a Ferrariban. Ez egy win-win helyzet.”

„Nem a legjobban sikerültek az utóbbi napok, de legyünk fairek: gyorsabb volt, nekem a harmadik hely jutott, és a következő hétvégén ismét próbálkozunk. Biztos vagyok benne, jó csatáink lesznek a jövőben, és remekül dolgozunk csapatként. Ez a legfontosabb.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING