BRÉKING

Raikkönen az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki még nem tudta legyőzni a csapattársát

Az F1Fanatic több érdekes statisztikát is megosztott a Német Nagydíjat követően, melyekből többek között az is kiderül, hogy Kimi Räikkönen egyedüliként a mezőnyből idén még nem tudta legyőzni a csapattársát.

Az elmúlt hétvégén több érdekes statisztika is született. Nico Rosberg például az első hazai győzelmét ünnepelhette Németországban. Keke Rosberg finn, Nico Monacóban született és az édesanyja német. Nico a német színeket választotta.

Legutóbb német versenyző német autóban 1937-ben tudott nyerni Német Nagydíjat. Rudolf Carraciola a Nürburgring Nordschleife versenypályán diadalmaskodott.

Rosbergnek ez volt a hetedik F1-es győzelme karrierje során, akárcsak Juan Pablo Montoyának és Rene Arnoux-nak.

A 2005-ös versenyen Montoya a 20. helyről jött fel és állt dobogóra, akárcsak Lewis Hamilton vasárnap, bár a kolumbiai egy hellyel előrébb végzett és a második helyen ért célba.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Hamilton fékhibája a Q1-ben azt eredményezte, hogy 2012 óta a leggyengébb rajtpozícióból indulhatott. A 2012-es Spanyol Nagydíjon az időmérőt követően kizárták, miután az üzemanyag kifogyott az autójából. Akkor 16 helyet jött előrébb, de vasárnap még ennél is jobb volt, így ez pályafutása eddigi legnagyobb felzárkózása.

Vasárnap Hamilton autózta a leggyorsabb kört, ami Rosberget megakadályozta abban, hogy elérje az első „Grand Slam” sikerét, miszerint övé lesz a pole, a győzelem, a leggyorsabb kör és minden körben az élen halad a versenyen.

Valtteri Bottas lett a második versenyző a szezonban, aki három dobogós helyezést ért el egymás után. Daniel Ricciardo Spanyolországban, Monacóban és Kanadában tudta ezt megcsinálni, miután megfosztották az ausztrál pódiumától.

Bottas dobogós helyezése azt is jelentette, hogy a Williams feljött a harmadik helyre a konstruktőrök bajnokságában. A 2003-as bajnokság óta nem voltak ilyen előkelő helyen. Akkor a csapat második volt.

Bottas a Williams 300. dobogós helyezését szerezte meg. Csak a Ferrari (679) és a McLaren (485) előzi meg őket a sorban.

A Sauber már 10 egymást követő versenyen nem szerzett pontot. Ez a leghosszabb ilyen negatív statisztika a csapat számára. 1995 és 1996 között kilenc ilyen futamot zártak. Akkor azonban csak az első hat helyezett kapott pontokat.

Adrian Sutil negatív rekordot döntött Németországban. Ez volt a 119. versenye, amit dobogós helyezés nélkül fejezett be. Ezzel Pierluigi Martinit csúcsát döntötte meg.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Sebastian Vettel idén először fejezett be versenyt Daniel Ricciardo előtt. Kimi Räikkönen az egyetlen versenyző a mezőnyből, aki idén még nem tudta legyőzni a csapattársát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem számított arra, hogy Ricciardo ennyire simán veri majd Vettelt
Következő cikk Montázson az eseménydús Német Nagydíj: borulás és égés Hockenheimben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország