Räikkönen: az Alfa Romeo gondjai „elég nyilvánvalóak” voltak már a teszteken

Az Alfa Romeo veterán pilótája, Kimi Räikkönen szerint már az F1-es szezon előtti tesztek után „elég nyilvánvalóak” voltak a csapat gondjai, ezzel pedig az is, hogy nehéz idény várhat rájuk 2020-ban.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az Alfa Romeo már zsinórban a harmadik évben zárta a konstruktőri pontversenyt a nyolcadik helyen, de most jóval kevesebb pontot szereztek, mint 2018-ban és ’19-ben.

Räikkönen és márkatársa, Antonio Giovinazzi csak egyszer tudtak a Q3-ba kerülni, az is az eső áztatta Török Nagydíj szombatján volt. Összesen pedig nyolc pontot gyűjtöttek a csapatnak, ezzel pedig 99 egységgel maradtak el az előttük végző AlphaTauritól.

Még több F1 hír:

A finn két pontszerzésére Olaszországban került sor. Mugellóban és Imolában tudott befutni a kilencedik helyen.

„Nyilván nem ezt vártuk vagy akartuk a szezon kezdete előtt. Szerintem elég nyilvánvalóvá vált a tesztek után, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk lenni, de persze sok oka van annak, hogy miért nem vagyunk olyan gyorsak, mint voltunk, de innen nézve természetesen csalódást keltő az eredmény” – vélekedett csapata szezonjáról Räikkönen.

„Rengeteg munkánk van még a következő idény előtt, hogy jobb pozícióba kerülhessünk.” Az Alfa gyenge teljesítménye miatt a Jégember pályafutása legrosszabb idényét produkálta, hiszen csak a 16. helyen végzett a pontversenyben, és még soha ilyen kevés pontot nem szerzett egy éven belül.

 

„Tavaly szerintem, mondjuk úgy, hogy elég jó munkát végeztünk, még ha nem is voltunk ott, ahol szerettünk volna lenni a szezon későbbi szakaszában. Most persze ennél jobb eredményekben reménykedtünk, de elég hamar rájöttünk, hogy ez nem lesz lehetséges.”

„Keményen kell dolgoznunk, hogy jobb munkát végezhessünk jövőre, de ez már csak ilyen. Néhány év trükkösebb bizonyos okokból, és ebben a sportban hatalmasat számít az autó. Legyen jó vagy rossz, minden évben vannak csalódást keltő eredmények, jó eredmények és közepes eredmények. Erről szól ez az egész” – zárta gondolatát Räikkönen.

A Mercedes hosszú távra kötelezte el magát az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ennyi balszerencsés esemény hátráltatta idén Bottast
Következő cikk Gasly: Ugyanolyan autóban lenne esélyem Verstappen ellen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország