Raikkönen: Az Alfa fejlesztései általában beválnak, elégedettek vagyunk a haladásunkkal

megosztás
hozzászólás
Raikkönen: Az Alfa fejlesztései általában beválnak, elégedettek vagyunk a haladásunkkal
Szerző:
2019. júl. 25. 15:52

Kimi Raikkönen, az Alfa Romeo pilótája elégedett a csapata teljesítményével, illetve azt is elmondta, nem volt problémás az Alfára való váltása, annak pedig örül, hogy több a szabadideje.

Kimi Raikkönen 2014 és 2018 között töltötte második periódusát a Ferrari csapatánál, majd miután a maranellói gárda nem hosszabbította meg a finn lejáró szerződését, Raikkönen az idei szezonra az Alfa Romeóhoz szerződött. 2007 világbajnokának szempontjából nem indult rosszul az idény, ugyanis a 10 futamból 7-szer pontszerző helyen zárt, így van esélyük arra, hogy idén jobb helyezést érnek el a konstruktőri pontversenyben, mint tavaly.

„Ha az utóbbi pár szezont nézzük, a csapatnak nem volt jó időszaka. Tavaly sokat lépett előre az istálló, de ekkor még nem derült ki, hogy mennyi potenciál rejlik bennünk.” – mondta Raikkönen a Német Nagydíj sajtótájékoztatóján.

„Tudtam, hogy mindent bele kell adnom ahhoz, hogy jó eredményeket érhessünk el. Három futamtól eltekintve mindig pontot tudtunk szerezni, szóval nem indult rosszul az év. Azonban továbbra is meg kell próbálnunk fejlődni, és gyorsabbá tenni az autónkat.”

Még több F1 hír:

A 39 éves pilóta szerint a C38-as autó fejlődött a szezon kezdete óta. Viszont jelenleg úgy tűnik, komoly előrelépésre van szükségük ahhoz, hogy megelőzzék a McLarent és a Renault-t. Raikkönen azért bizakodó, mert a frissítéseik általában beválnak, így folyamatosan fejlődni tudnak.

„Egyértelmű, hogy fejlődött a kocsink. Persze a legfontosabb, hogy mennyit haladtunk a többiekkel összehasonlítva. A hozzánk közel lévő csapatokkal összehasonlítva értékeljük a teljesítményünket, viszont versenyképesség tekintetében kicsit le vagyunk maradva tőlük.”

„Viszont próbálunk minden egyes nagydíjra új fejlesztéseket hozni, és általában beválnak a fejlesztéseink, ami egy hozzánk hasonló kiscsapat szempontjából nagyon fontos. Elégedett vagyunk azzal, ahogy haladunk, azonban rengeteget kell még dolgoznunk azért, hogy közelebb kerüljünk a McLarenhez és a többi riválisunkhoz.”

Raikkönen azt is elmondta, nem szembesült problémákkal amiatt, mert idén már a Ferrari helyett az Alfa Romeóval versenyez. Annak pedig örül, hogy idén több lett a szabadideje.

„Ebben a szezonban hátrébb versenyzem. Viszont a dolgok nem változtak sokat, a rutinom továbbra is ugyanaz, még akkor is, ha több a szabadidőm, aminek örülök. Viszont nem változott sok dolog az utóbbi pár szezonban.” – zárta 2007 világbajnoka.


Az Alfa Romeo hivatalos F1-es eSport-versenyzője, Bereznay Dániel ezúttal Bakuban ment világrekordot, miközben egy-két érdekességre is felhívta a rajongók figyelmét, akik szintén az F1 2019-ben mérettetik meg magukat.

Verstappenék autóján kémény segít a Hondának lélegezni

Előző cikk

Verstappenék autóján kémény segít a Hondának lélegezni

Következő cikk

A Mercedes nem áll le, még nagyobb előnyt akar a Forma-1-ben

A Mercedes nem áll le, még nagyobb előnyt akar a Forma-1-ben
Hozzászólások betöltése