BRÉKING

Raikkönen: attól, mert még nem nyertem Monzában, tudok vezetni a pályán

Kimi Räikkönen reméli, végre megtörheti a monzai „átkot”, és összejön neki a győzelem. Azzal kapcsolatban óvatos, hogy az E21-nek mennyire fog feküdni az olasz pálya.

Räikkönen még nem nyert Monzában, holott az előző helyszínen, Spában már négy alkalommal is diadalmaskodott. Itt az idő változtatni rajta?

„Igaz, hogy még sohasem nyertem Olaszországban. Ilyen-olyan oknál fogva nem jött ki a lépés, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok vezetni a pályán”- mondta a finn bajnok. „Csak azért, mert korábban nem nyertem egy pályán, az nem jelenti azt, hogy nem fogok nyerni rajta a jövőben, vagy nem fogok elérni egy jó eredményt. Igaz, hogy korábban volt pár nagyon versenyképes hétvégém – egyszer vagy kétszer közel álltam a győzelemhez -, de valami mindig rosszul sült el. Remélhetőleg most tényleg lesz esélyünk harcolni a győzelemért.”

Milyen érzéseid vannak Monzával mint helyszínnel kapcsolatban? „Ez egy történelmi hely egyedi tervezéssel, ahol nagyon nagy tempót érünk el. Mindenki számára igazi kihívást jelent olyan gyorsan vezetni, és egyben tényleg jó érzést nyújt az autóban. Ez az otthona a Tifosinak, és nagyon sok finn rajongó is lesz ott. A hangulattal egyetlen másik nagydíj sem lehet partiban. Remek dolog elmenni oda úgy, hogy minden nagyszerűen működik az autón, majd látni, milyen gyorsan tudsz menni. Ez egy olyan hely, ahol tényleg nagyon gyorsan megyünk.”

Milyen kihívásokat tartogat a pálya? „Monza mindig egy remek kihívás. Eltér a modern pályáktól, mivel a vonalvezetésnek köszönhetően máshogy kell beállítani az autót. Ahhoz, hogy gyorsan mehess Monzában, egy olyan autóra van szükséged, mely jó az aerodinamika terén, stabil a rázóköveken, és erős a motorja, mivel a kör nagy részén padlógázon megyünk. Szerintem meglehetősen jónak kellene lennünk ezeken a területeken, de amíg nem megyünk ki a pályára, addig nem is fogjuk pontosan tudni, hogy mennyire vagyunk jók.”

Szerinted mennyire fog feküdni Monza az E21-nek? „Ez egy egyedülálló pálya, köszönhetően a nagy tempónak, amit elérünk rajta, és mindenki az év során használt lehető legalacsonyabb leszorítóerővel fog menni. Az alacsony leszorítóerő nem volt mindig a legjobb az autónknak, de a gyárban keményen dolgoztak, hogy még több tempót és nagyobb stabilitást hozzanak ki az autóból, köszönhetően a változtatásoknak. Várjunk, és majd meglátjuk, hogyan fog futni az autó péntek délelőtt – utána tisztább képünk lesz arra vonatkozóan, mit lehet elérni ott.”

Hogy érzed magad azután, hogy kiestél Spában? „Nyilvánvalóan nem ez volt az első olyan alkalom, hogy korábban kell befejeznem egy futamot, és nagyon valószínű, hogy nem is az utolsó. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek, és minden alkalommal célba akarok érni, így biztos, hogy nem ezt akartuk elérni Spában, és a bajnokság miatt sem ideális.”

Mennyire volt rossz látni azt, hogy a végéhez ért egy rekordod? „Tudtuk, hogy el fog jönni a napja. Olyan sokáig magunk mellett tudhattuk a jó megbízhatóságot, hogy természetes volt, a szerencse egyszer elpárolt mellőlünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senki sem tud semmit, de a Ferrari egyvalamit igen: nincs döntés
Következő cikk Lotus: Nem lesz dupla DRS Monzában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország