Räikkönen: Általában a versenyen jobbak vagyunk…

Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen az időmérőn a 17. pozícióban végzett, ezt követően pedig arról nyilatkozott, hogy reméli, a versenyen javítani tudnak pár pozíciót, az autójukat pedig most már jobb érzés vezetni.

Räikkönen: Általában a versenyen jobbak vagyunk…

Kimi Räikkönen a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a 17. helyezést szerezte meg, miután nem sikerült tökéletesen az utolsó köre, így végül a csapattársa, Antonio Giovinazzi is előtte végzett, viszont az olasz-svájci alakulat mindkét versenyzője kiesett a Q1-ben.

A kvalifikáció után a mezőny korelnöke azt mondta, jobb érzés volt vezetni az autójukat az időmérőn, mint korábban, és reméli, hogy a futamon ennél előrébb tudnak majd végezni.

Még több F1 hír:

„Úgy érzem, hogy sikerült előreléptünk az előző edzéshez képest. Az autót jobb érzés volt vezetni, mint korábban, de ettől még trükkös volt az időmérő, és persze nem volt ideális a Q1-ben való kimenetelünk.”

„Ez van, meglátjuk, mit tudunk tenni holnap. Általában a versenyeken jobbak vagyunk, mint az időmérőkön, tehát reméljük, hogy vasárnap javítani tudunk a helyezésünkön” – mondta a Jégember.

A Ferrari Bahreinben is csak kapkod a levegő után…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

megosztás
hozzászólás
Sainz szerint ez okozhatta autójának meghibásodását
Előző cikk

Sainz szerint ez okozhatta autójának meghibásodását

Következő cikk

Leclerc: "Nem lep meg a kiesés..."

Leclerc: "Nem lep meg a kiesés..."
Hozzászólások betöltése