Räikkönen: a Sauber „nehéz időket” élt túl, hogy elérhesse az 500 futamot

A legutóbbi nagydíjhétvégén a Sauber, amely lényegében az Alfa Romeo istállóját futtatja, az 500. versenyét ünnepelte. A csapat neve ugyan már nem a régi, de ettől ez még hatalmas mérföldkő a kis, svájci bázisú alakulat számára.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo, in a Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az 500-ből 373 futamot Sauber néven, 89-et BMW Sauber néven, 35-öt pedig az Alfa Romeo égisze alatt teljesítettek. Ugyan ez a három szám nem adja ki a kerek 500-at, de ennek az az oka, hogy nem minden futamon indultak el, ahová elutaztak.

Az 1994-es Monacói Nagydíjtól visszaléptek, miután Karl Wendlinger súlyosan megsérült az egyik edzésen bekövetkezett balesetben. 2000-ben Brazíliában az autójuk szárnyainak meghibásodásai miatt nem indultak el a versenyen, 2005-ben pedig az amerikai futam maradt ki, miután a Michelint használó csapatok nem voltak hajlandóak versenyezni a gumigondok miatt.

Még több F1 hír:

Ennek ellenére most már elmondhatják magukról, hogy ők az ötödik legtöbb futamot teljesítő versenycsapat a sorozat történetében a Ferrari, a McLaren, a Williams és a Lotus mögött.

Kimi Räikkönen szerint ebben az is nagy szerepet játszik, hogy képesek átvészelni a nehéz időket még pénzügyi problémák mellett is.

A finn még 2001-ben mutatkozott be a királykategóriában a Saubernél, így volt szerencséje bepillantást nyerni a háttérben zajló dolgokba. A pilóta most arról beszélt, hogy miként fejlődtek tovább csapatként az első közös szereplésük óta.

 

„Most már azért jóval nagyobbak annál, mint amikor én kezdtem náluk az F1-ben, a gyár is nagyobb lett, valamint a szélcsatorna is, miután elhagytam az istállót. A pénz persze mindig problémát jelent a kisebb csapatok esetében, de ez már csak így megy.”

„Ez egy igazán szép szám, ami a futamokat illeti, hiszen talán csak három másik istálló van, amely több versenyt teljesített náluk. Privát csapatként már nagyon régóta itt vannak és túlélték a nehéz időket is. Remélhetőleg együtt még magasabbra emelkedhetünk.”

A Jégember 2019-ben visszatért karrierének első csapatához, amelyet ugyan már nem Saubernek hívnak, de ettől függetlenül szépen keretbe foglalhatja pályafutását a finn, aki még egy évet biztosan velük fog majd tölteni, hiszen meghosszabbította szerződését 2021-re.

Nem biztos, hogy Albonnak mennie kell, mondja a korábbi F1-es pilóta


Onboard videón a bahreini „ovál” vonalvezetés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull Racing vezetésében is megjelent a koronavírus
Következő cikk Tíz éve Bahreinben győzelemmel debütált a Ferrarinál Fernando Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország