Forma-1
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
28 nov.
-
01 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Raikkönen a ralis kitérője nélkül ma nem lenne itt

megosztás
hozzászólás
Raikkönen a ralis kitérője nélkül ma nem lenne itt
Szerző:
, Szerkesztő
2019. nov. 23. 6:05

Kimi Raikkönen, az Alfa Romeo veteránja a brazil GloboEsporténak adott interjújában beszélt a 2021-es szabályokról, illetve, hogy maga sem gondolta volna 2001-ben, hogy 18 év múlva is a Forma-1-ben lesz.

Az Amerikai Nagydíj előtt mutatták be a Forma-1 2021-től bevezetésre kerülő új szabályait, amelyek elsősorban majd az új generáció pilótáinak lehetnek érdekesek, hiszen a nagy öregek, mint Kimi Raikkönen már nem is biztos, hogy a sorozatban lesznek, mikor ezek érvénybe lépnek.

Legalábbis az Alfa Romeo finn versenyzője ezt emelte ki, amikor a GloboEsporte arról kérdezte, mi a véleménye a tervezetről. Addig azonban még mindig van némi idő a finn meggyőzésére, így a 2020-as év döntő lehet.

„Őszintén, nem is igazán néztem még meg őket. Mindenki kérdezgeti, és hallok is másokat beszélni róluk, de én még nem olvastam őket."

"Egyedül az autóról láttam egy képet. Még mindig egy, másfél év visszavan addig...

„Na jó, nem másfél, de több, mint egy év, és még alig egy hete nyilvános a dolog. A helyzet az, hogy akár én, akár valaki más lesz az autóban, de igazából tényleg majd onnan belülről, az autó tesztelésekor lehet majd érezni, hogy mennyire megfelelő az, hogy csinál-e olyanokat, amit a mostani, ilyenek.”

Még több F1 hír:

Raikkönen, akinek jelenlegi szerződése 2020 végéig szól az Alfa Romeo csapatánál elmondta azt is, hogy személy szerint mára az egyetlen célja a Forma-1-ben az, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa, főleg, ha azt nézi, hogy alapjáraton nem hitte volna, hogy 2019-ben is a mezőnyhöz fog tartozni:

„Nem, erre egyáltalán nem gondoltam, de hát ez így alakult. Volt pár évem Forma-1 nélkül, amikor ralikon indultam, meg ilyenek, ha azok az időszakok nincsenek, akkor most tuti nem lennék itt."

"Kellett nekem, hogy egy ideig más dolgokkal is foglalkozzak."

"De mondom, 2001-ben egyáltalán nem úgy terveztem, hogy 18 év múlva is az F1-ben leszek, azonban így történt, és ez így van jól.”

Kapcsolódó versenyzők:


Egy látványos virtuális pályabejáró az aktuális F1-es helyszínről, a legendás Interlagosról, mely a Brazil Nagydíjnak ad otthont.
Következő cikk
A szavazók többsége szerint Vettel volt a hibás Brazíliában

Előző cikk

A szavazók többsége szerint Vettel volt a hibás Brazíliában

Következő cikk

A McLaren középtávon számol az élmezőnyre való felzárkózással

A McLaren középtávon számol az élmezőnyre való felzárkózással
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Brazil Nagydíj
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Kolláth Benjámin