Räikkönen: a pontszerzés jó sztori lett volna a 16. helyről

Az Alfa Romeo Forma-1-es pilótája, Kimi Räikkönen csalódottan nyilatkozott a 2021-es Emilia-Romagna Nagydíj után, mivel hiába végzett a pontszerző 9. helyen, egy büntetés miatt végül nem szerzett pontot. A finn szerint azonban pozitív, hogy az első két versenyen már a pontokért harcolhattak.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41, Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az imolai időmérő egyik legnagyobb meglepetését a két Alfa Romeo szolgáltatta, mivel mindketten kiestek a Q1-ben – ebben Giovinazzi esetében hozzájárult az is, hogy Mazepin kissé érthetetlen módon a célegyenesben előzte meg.

A vasárnapi káoszban azonban hamar a pontszerző helyek közelébe kerültek, Russell és Bottas óriási balesete után pedig mindketten a pontszerző helyeken autóztak. Giovinazzinak azonban egy extra kitérőt kellett tennie, miután a hátsó fékhűtőkkel problémája akadt, amivel el is szálltak az esélyei a pontszerzésre, de így is pozitívan nyilatkozott az olasz az autó versenyképességéről.

 

Kimi Räikkönen a pályán még behozta az Alfa Romeót a 9. helyre, azonban a biztonsági autós fázis során elkövetett szabálytalansága miatt végül pontok nélkül távozott az Alfa Imolából.

„Remekül álltunk talpra a szombati napot követően, és jó sztori lett volna, ha pontot tudtunk volna szerezni a 16. helyről rajtolva” – értékelt Räikkönen. „Nagyon trükkösek voltak a körülmények, a pálya végig csúszós volt, és sosem száradt fel igazán – könnyű volt hibázni.”

„Jó rajtunk volt, de semmit nem láttam a vízfüggönyben. Jó tempóm volt az intereken, az etap végére már teljesen elfogytak, de addigra már elég száraz volt a pálya a slick gumikhoz. A piros zászló után jobban szenvedtünk, de a pálya vonalvezetését kihasználva magunk mögött tudtuk tartani a többieket, és így megvolt a 9. hely.”

„Sajnos a büntetésünk miatt ez semmit nem ért, de legalább pozitívan beszélhetünk a teljesítményünkről. Sorozatban két versenyen is a pontszerzésért harcoltunk, és remélhetőleg még tovább tudunk fejlődni.”

Ezért tolathatott vissza a pályára Hamilton

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: a gyenge formámra nem mentség az, hogy most tértem vissza
Következő cikk Az F1 nem fogja egymás mellé rakni Miamit és Austint a naptárban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország