Raikkönen: A második helyen érhettem volna célba a Magyar Nagydíjon, de nem volt szerencsém

megosztás
hozzászólás
Raikkönen: A második helyen érhettem volna célba a Magyar Nagydíjon, de nem volt szerencsém
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. júl. 26. 14:35

Kimi Räikkönen ezúttal sem volt szerencsés a Ferrarival, és miközben Sebastian Vettel megnyerte a 30. Magyar Nagydíjat, a finn „Jégember” kiesett.

2007 Forma-1 bajnoka is remekül kapta el a startot a Hungaroringen vasárnap délután. Vettel hamar elhúzott, de Räikkönennek minden esélye megvolt arra, hogy megszerezze a második helyet.

Ez végül több okból kifolyólag nem történt meg. Egyrészt Räikkönen Ferrarijának ERS-e meghibásodott, majd jött a biztonsági autós fázis, aminek a következtében a gyorsabb autók ráestek.

„Gratulálok a csapat és Seb sikeréhez. Megérdemelt győzelem volt. Az én részemről nem sokat mondhatok. A rajtom jól sikerült, de végül csalódnom kellett, mert gondjaim akadtak az autóval.”

„Amikor ilyesfajta technikai gondod van, és nem tudsz mit tenni, miközben egyre gyengébbé válik az autód, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülsz. Pontosan ezt történt velem ma.”

„A csapat megérdemli a sikert, akárcsak Seb. Ez is bizonyítja a Ferrari fejlődését, de még mindig sokat kell dolgoznunk a csomagunkon, hogy mindez jobb és megbízhatóbb legyen.”

Következő Forma-1 cikk
Hamilton: Micsoda nap, Jézusom... Rosberg pedig azon kesereg, hogy milyen kegyetlen tud lenni az élet!

Előző cikk

Hamilton: Micsoda nap, Jézusom... Rosberg pedig azon kesereg, hogy milyen kegyetlen tud lenni az élet!

Következő cikk

Ricciardo és Kvyat a Magyar Nagydíjon: Ezt a futamot és dobogót Jules Bianchinak köszönhetjük!

Ricciardo és Kvyat a Magyar Nagydíjon: Ezt a futamot és dobogót Jules Bianchinak köszönhetjük!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING