Räikkönen a Magyar Nagydíj óta nem volt pontszerző

Kimi Räikkönen egy újabb eredménytelen hétvégét zárt az Alfa Romeóval, mely szinte biztosan nem tud feljebb lépéni a mezőny hátsó feléből a bajnokságban. Csak a Haast és a Williamst előzik meg.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Az év egyik legnagyobb csalódása az Alfa Romeo lehet. Sokkal többet vártak a Ferrari „B” csapatától, ahol akkora összegből gazdálkodhatnak, mint a McLaren és a Renault, valamint ott van számukra a Ferrari technikai segítsége is. Ennek ellenére még mindig csak a 8. helyen állnak 35 ponttal. Előttük a Racing Point már 64 pontos.

Még több F1 hír:

A csapat legutóbb a Szingapúri Nagydíjon szerzett pontot Antonio Giovinazzi vezetésével, aki 4 egységnél jár. Noha Kimi Raikkonen eddig összesen 31 pontot szerzett, a Magyar Nagydíj óta nem volt ott a TOP-10-ben. Mexikóban szintén nulláztak, ahol nagyon nem volt meg a tempójuk, de ez már az időmérő edzésen is jól látszott.

„A rajtot követően bekerültem egy olyan bolyba, amire nem volt szükségem. Az első kanyarok mindig nagyon nehezek a rajtnál, főleg, ha hátulról indulsz, ahol sok autó van körülötted. Először azt mondták, hogy a gép rendben van, de utána kiderült, hogy a padlólemez megsérült.” - kezdte Kimi Räikkönen, aki nem tudta befejezni a futamot.

„Ezt követően a hőmérséklet megemelkedett, de egyelőre nem tudjuk, hogy miért. Meg kellett állnunk, különben súlyosabbak lettek volna a károk. Ki kell elemeznünk a dolgokat, de ennél biztosan többet reméltünk, kicsit nagyobb sebességre. Sajnálatos, hogy nem volt meg a tempónk. A új gumikon nem volt olyan rossz a helyzet, de nem volt igazi lövésünk. A sérülések részben magyarázatot adhatnak erre.”

„Az utóbbi futamokon kipróbáltam a régi csomagot, és sokkal jobb eredményeket kaptunk, szóval szerintem maga az egyensúly nem olyan vészes, de a tapadás már igen. Az új gumikon megvagyunk, és ideálisabb a helyzet, addig amikor elkezdenek kopni az abroncsok, egyre csak veszítünk a tempónkból.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA tagadja, hogy Verstappen nyilatkozata hatással volt a büntetésére
Következő cikk A Red Bull nem hisz a szemeinek: Albon eredményesebb, mint Max

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország