Räikkönen: A középmezőnyben bárkivel felvesszük a harcot

Bár az Alfa Romeo balszerencsésen kezdte a 2021-es szezont, Kimi Räikkönen biztos benne, hogy hamarosan jóval jobb eredményeket érnek el. Az olasz csapat a tempó tekintetében egyértelműen fejlődött tavaly óta.

Räikkönen: A középmezőnyben bárkivel felvesszük a harcot

Bár Imolában a pontszerzők között ért célba, egy büntetésnek köszönhetően Kimi Räikkönen idei első pontjai továbbra is váratnak magukra. A finn szerint azonban helyzetük sokkal jobb, mint tavaly.

„Nem külső szemlélők vagyunk, mi is ott vagyunk a mezőny sűrűjében. Jó munkával és egy kis szerencsével bármelyik középcsapattal felvesszük a harcot. Ez utóbbi eddig sajnos hiányzott idén” – nyilatkozta a finn világbajnok.

Még több F1 hír:

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy érzi, pontot szerezhetnek majd Portugáliában, még akkor is, ha a pálya várhatóan komoly kihívás elé állítja majd őket.

„Azzal a céllal érkezünk ide, hogy javítsunk azokon a hibákon, melyek az első két futamon megakadályoztak minket a pontszerzésben.”

„Az előző futamon mindkét autónknak a pontszerzők között kellett volna végeznie, de ezen már hiába bánkódunk. Itt az ideje, hogy teljesítményünket pontokra váltsuk: egy hibátlan hétvégével szeretnénk a középmezőny elejébe kerülni” – fogalmazott Vasseur.

Lewis Hamilton az autó határain felül teljesít idén?

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Ecclestone elmondta, támogatja-e a sprintversenyeket...
Előző cikk

Ecclestone elmondta, támogatja-e a sprintversenyeket...

Következő cikk

Alonso: az F1-ben nehezebb improvizálni, mint a WEC-ben és az IndyCarban

Alonso: az F1-ben nehezebb improvizálni, mint a WEC-ben és az IndyCarban
Hozzászólások betöltése