BRÉKING

Räikkönen: a hátam rendben van, ez pedig egy normális első nap volt

Kimi Räikkönen szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani az első tesztnapnak, mivel ez még csak a kezdet. A Ferrari versenyzője elmondta, semmi különöset sem érzett, amikor beült az F14T-be.

Räikkönen az élen zárta az első napot, és a legtöbb kört tette meg, de a telemetria hibája miatt ő is megállt a pályán - biztonsági okokból. A Scuderia bajnok hosszú idő után ismét Ferrariba ült, de mindez nem váltott ki belőle komoly érzéseket.

"Az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérjük, minden tökéletesen dolgozzon együtt. Nem volt elég időnk ahhoz, hogy mindent helyesen állítsunk be, de ez mindenki másra is igaz. Nagyon sok munka áll előttünk, de ez normális ebben a szakaszban. Jó kezdés volt"- összegezte.

A motorok hangja sokak számára csalódást keltett. "Még csak egy nap telt el. Nincs értelme erről beszélni. A szabályok olyanok, amilyenek, és a szabályok alapján építik meg az autókat. Azokat kell megkérdezni, akik alkotják a szabályokat. Mindenki szívesen tenne meg több kört,

"Ez egy normális első nap volt - egy rendes tesztnap. Semmit sem jelent, hogy a leggyorsabb voltam. Az új szabályok és változások több kihívást is jelentenek a csapatoknak. Minden csapattag számára sok munkát jelent, és keményen dolgoznak, hogy felkészítsék az autót. Még tényleg nem érzek olyan nagy különbséget az idei év a tavalyi között. Ahogy az lenni szokott ilyen nagy változás esetében, sok dologra lehet számítani az első napon. Egyszerűen csak tanulunk az autóról."

"Nem. Ahogy már korábban is mondtam, nagyon sok embert ismertem korábbról. Ez csak egy másik csapat a tavalyihoz képest, nem olyan, mintha új lenne.

A 2007-es bajnok elmondta, hogy rendben van a háta, melyet télen műtöttek. "Eléggé rendben van. Ma nem volt semmi baj vele, és nem is számítok arra, hogy legyen"- felelte a finn.

Räikkönen közel 10 másodperccel lassabb kört futott, mint egy évvel ezelőtt. "Csak a második bahreini teszten fogjuk látni, mire képesek ezek az autók. Majd utána Ausztráliában. Ezek teljesen más autók, és kevés értelme lenne összehasonlítani őket az előzőkkel."

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Káosz és bűnronda autók az első F1-es teszten: Raikkönen volt a leggyorsabb
Következő cikk Raikkönen: Minek panaszkodjak az új motorhangok miatt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország