Räikkönen nem hisz az őrültségben, mindig fair lesz a pályán

Kimi Räikkönen elmondta, miben más a futamgyőzelem úgy, hogy családapaként tér haza és másokkal is megoszthatja a sikert. A 2007-es világbajnok karrierje egy újabb számmal gyarapodott, semmi több.

Race winner Kimi Raikkonen, Ferrari celebrates on the podium

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Räikkönen 2013-ban nyert utoljára az Austinban aratott siker előtt, akkor még nem volt családos ember. A leintést követően elmondta, miben lesz más, hogy így ünnepelhetnek.

„Egy ideje már kérték a dolgot – talán jobban érdekli őket a Pirelli-sapka, mint maga a győzelem”- viccelt a finn. „Tudom, hogy meg is vehetnénk, de tisztában vagyok vele, nem fair az, ha meg kell vennem. Tehát igen; van egy bájos feleségem, gyerekek, és biztos vagyok benne, boldogok. Nem tudom, hogy vajon a gyerekek… Lehet, elaludtak a futam alatt, de talán a feleségem nézte. Nem kifejezés, hogy boldog vagyok, mindenki miatt. Szép dolog mindez. Jó ismét nyerni – de mint már említettem, nem változtatja meg az életemet, nem néznek rám máshogy emiatt. Ez csak egy szám, az élet megy tovább.”

„A fiam arra kért az előző futamon, hogy kellene neki egy új Pirelli – ugyanaz a gumi, mint amit az időmérő után adnak a polért -, mert játszani akar vele. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog, én pedig örömmel segítek nekik. Szépen elbeszélgetünk, amikor hazaérünk.”

Még több F1 hír:

A futamon elmondta a rádióban, amikor Hamilton ellen kellett védekeznie, hogy részéről rendben van, de semmi hülyeséget se csináljanak. Később elmagyarázta, milyen filozófiát vall a cockpitban ülve.

„Egy biztos: az a célom, hogy ne legyek agresszívebb vele szemben, mint bárki mással”- mondta. „Nem hiszek abban, ha őrültségeket csinálsz. Futni akarom a magam versenyét, tenni a legjobbat, amire képes vagyok. Ha ez hatással van a bajnokságra, akkor ez van, de semmi őrültséget sem fogok csinálni azért, hogy részese legyek”- utalt a bajnoki küzdelemre. „Az én munkám pusztán abban áll, hogy nyerjek, ezért vagyok itt, és olyan fair módon fogok játszani, amennyire csak lehet - ez így lesz a továbbiakban is, és mindig is így lesz. Tudjuk, mi fair, és mi nem. Egyszer kicsit közelebb kerültem, mert eltűnt a tapadás, de semmi őrültség sem zajlott”- tette hozzá.

Egyéniben feljött a harmadik helyre, 4 pont az előnye Bottasszal szemben, miközben a konstruktőri sokkal nyitottabb, mint az egyéni kiírás. Három nagydíj maradt hátra, ő pedig teszi, amit eddig is tett. 

„Én csak a legjobbat tehetem, ez minden. Bármi legyen is a végeredmény, ez fog történni. Ha esélyünk van arra, hogy a címért harcoljunk, akkor tenni fogom a dolgom, és mindenki számára abszolút tökéletes lenne, ha sikerülne. Elmegyünk a következő hétvégére, próbáljuk majd a legjobbat nyújtani. Az utolsó futamig harcolni fogunk, és majd meglátjuk, mi lesz utána.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull szerint Verstappen megnyerhette volna az Amerikai Nagydíjat
Következő cikk Ricciardo mérhetetlenül frusztrált: hetedszer esett ki

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország