Raikkönen 3 éve nem nyert futamot a Forma-1-ben

Raikkönen 3 éve nem nyert futamot a Forma-1-ben

Kimi Räikkönen idén egy nagyon hosszú rossz sorozatot szakíthat meg, hiszen 3 éve nem sikerült nyernie a királykategóriában.

A finn „Jégember” két év kihagyást követően 2012-ben a Lotus a színeiben tért vissza a Forma-1-be. Szerencséjére egy nagyon versenyképes kasztnit kapott, amivel rögtön jó eredményeket érhetett el. Ennek köszönhetően a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot.

Senki nem várt hasonlót tőle, hiszen motiválatlanul távozott a Forma-1-ből, és két szezont is kihagyott, ami nem kevés a királykategóriában.

A 2013-as év álomszerűen kezdődött számára, hiszen megnyerte az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben, szintén a Lotus volánja mögött. Hihetetlen, vagy sem, de azóta a „Jégember” nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára az F1-ben.

Ennek rövidesen több mint 3 éve, és lehetséges, hogy az idei év lesz az utolsó számára a kategóriában, így 21 futama maradt arra, hogy ismét maradandót alkosson.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Így szavaztatok Alonso ferraris döntéséről! fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 29.

A 2013-as szezonban összesen 6 alkalommal végzett a második helyen, és úgy lett 5. a bajnokság végén, hogy Amerikában és Brazíliában már nem állt rajthoz.

A hivatalos tájékoztatás szerint előrébb kellett hoznia a hátműtétjét, és emiatt maradt távol az utolsó két versenytől, de a hírek szerint a Lotus fizetéselmaradásának volt mindez betudható, plusz a Ferrari szerette volna, ha az ismét leszerződtetett bajnoka minél hamarabb teljesen egészséges.

Räikkönen a 2014-es szezonban a Ferrarival csak a 12. helyen zárt, és egy alkalommal sem állhatott fel a dobogóra. 2015-ben Sebastian Vettel csapattársaként 4. lett, és csak háromszor ért el dobogós helyezést.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING