Raikkönen 2017-ben is a Forma-1-ben szerepelne, és úgy érzi, újra bajnok lehet

Raikkönen 2017-ben is a Forma-1-ben szerepelne, és úgy érzi, újra bajnok lehet

A finn „Jégember” semmi okot nem lát arra, hogy miért ne maradhatna 2016 után is a Forma-1-ben, miközben egyértelműen érzi magában azt, hogy újra bajnok lehet.

Kimi Räikkönent sokáig a leggyorsabb versenyzőnek tartották a mezőnyben, de ennek már vége… Noha 2007 bajnokának még mindig sok rajongója van, a róla kialakult kép megváltozott és immáron inkább másodszámú, mint bajnokaspiráns.

Ez nem is meglepő, miután Fernando Alonso tavaly játszi könnyedséggel verte őt el, és most valami hasonlóra készül Sebastian Vettel is, akinek három futammal a szezon vége előtt kétszer annyi pontja van.

Lehetséges, hogy a Ferrari kissé elhamarkodta a hosszabbítást a versenyzőjével, aki azonban még azt is el tudja képzelni, hogy 2016 után is a királykategóriában fog szerepelni.

„Miért is ne? Még messze van az… Élvezem az ittlétet, és még jobb lesz, ha jobb eredményeket érünk el. Ha ott vagy elől, az mindig több mókát jelent. Imádok a csapatommal lenni, és imádnám, ha harcban lehetnék velük a bajnoki címért.” – fogalmazott Räikkönen a Forma-1 hivatalos honlapján a Mexikói Nagydíj ideje alatt.

Ezek szerint Kimi még érez magában legalább egy újabb címet?

„Nem lennék itt, ha nem így lenne. Valami mást csinálnék..”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING