BRÉKING

Raikkönen: 100%, hogy jövőre is a Ferrari versenyzője leszek!

Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíjon erősítette meg, hogy 2015-ben is a Ferrari versenyzője lesz, és nem érdekli őt a sajtóban megjelent pletykák.

A finn „Jégember” teljesítménye idén eddig összességében csalódást jelent, még akkor is, ha az idei Ferrari nem rá épült, valamint több technikai problémája volt, mint Fernando Alonsónak.

A sajtóban természetesen rögtön beindultak a találgatások a finn jövőjéről, miszerint a helyét Nicolas Hülkenberg (Force India), vagy Jules Bianchi (Marussia) veheti át. Ha a 2009-es idényhez hasonlóan idő előtt távoznia kellene a szupersztárnak, akkor is szinte biztosan lenne helye a rajtrácson. Állítólag a McLaren listájára is felkerült, de csak, mint „B” tervként.

Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke egyértelművé tette, hogy jövőre is számítanak Kimire, és elsősorban nem az ő hibája az, ami vele történik Maranellóban. Mattiacci ugyanakkor elismerte, a „Jégembernek” is fejlődnie kell.

Räikkönen nem sokkal ezelőtt a finn MTV3 kérdésére megerősítette, 100%, hogy jövőre is a Ferrari versenyzője lesz, és kicsit sem érdeklődik a sajtóban megjelent találgatások iránt, amiket egyszerűen szemétnek nevezett.

Kimi menedzsere, Steve Robertson Németországban még sejtelmesen nyilatkozott a versenyző jövőjéről, aki azonban most tiszta vizet öntött a pohárban és úgy tűnik, ezúttal kitölti a szerződését a Ferrarinál.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Kimi a média előtt elmondta, nem elégedett a jelenlegi helyzetével, de kicsit sem foglalkozik azzal, hogy idén még egyetlen egy alkalommal sem tudta legyőzni a csapattársát.

„Frusztrációt csak akkor éreznék, ha a győzelemért harcolhatna a Ferrari és én nem lennék ott. Ennek ellenére nem vagyok boldog a helyzettel, de folyamatosan dolgozunk a kérdéseken. Sikerült már pár területen előrébb lépnünk, de ez egy nehezebb év, mint gondoltunk. Ettől független semmit sem veszítettem a motivációmból és kicsit sem érdekel az, hogy mit írnak, vagy mondanak rólam. Azért vagyok itt, hogy vezessek és semmi másért.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Már csak a 2015-ös Ferrarira koncentrálunk!
Következő cikk Hamiltont nem érdekli a McLaren ajánlata, a Mercedesnél maradna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország