Racing Point: lehetetlen küldetés lesz visszaszerezni 2021-re az idei leszorítóerőt

A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green szerint az FIA „jó munkát végzett” abban a tekintetben, hogy a lehető legjobban megnyírja az autók leszorítóerejét a 2021-es szezonra.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Charles Coates / Motorsport Images

A koronavírus-járvány igen nehéz helyzet elé állította a Forma-1-et is, mivel a sport éppen történelmének egyik legnagyobb technikai szabályváltozása előtt állt, amit pénzügyi okokból elhalasztottak 2022-re.

A 2020-as autók átmentésével újabb problémával találta magát szembe az FIA, nevezetesen, hogy a Pirelli még mindig a 2019-re tervezett gumikat szállítja, mivel a csapatok elutasították a 2020-ra tervezett gumik használatát.

Annak érdekében, hogy a gumik lépést tartsanak az autó leszorítóerejével, azt kb. 10%-kal csökkentette az FIA, először a padlólemez méretének változtatásával, majd azon betiltották a bevágások, nyílások elhelyezését is, végül pedig korlátozták, hol helyezhetnek el szárnyakat a hátsó fékhűtőrendszeren.

2021 brakes fins Race

2021 brakes fins Race

Fotó készítője: Giorgio Piola

Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója már júniusban, az első módosítás bejelentésekor is úgy nyilatkozott, hogy a változtatásoknak nagyobb hatása van, mint amire számítottak, és visszásnak nevezte azt, hogy a fejlesztési költségek pont így fognak megemelkedni.

2020-2021 floor comparison

2020-2021 floor comparison

Fotó készítője: Motorsport.com

Green most a Motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy a téli fejlesztési időszak alatt nem fogják tudni az összes elvesztett leszorítóerőt pótolni.

„Sajnos minket ismét jobban érintenek ezek” - nyilatkozta a brit szakember. „Újabb nagy változtatás, nem akkora, mint az első, de véleményünk szerint rossz úton járunk.”

„Egy kora gödörből kell kijutnunk az elkövetkező hónapokban, de minden erőnkkel ezen leszünk. A szabályváltoztatás célja az volt, hogy biztosra menjenek azzal kapcsolatban, hogy ne legyen jövőre nagyobb leszorítóereje az autóknak, mint most az év végén.”

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Sergio Perez, Racing Point RP20

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Egészen biztos vagyok benne, hogy ez lesz a helyzet, egyszerűen esélytelen, hogy ennyi leszorítóerőt máshonnan visszaszerezzünk. Ebből a szempontból az FIA kipipálhatja ezt a tételt, elérték ezt. Már csak rajtunk múlik, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a szabályokból.”

Green hozzátette, hogy ebben nagy szerepe van annak is, hogy 2021 január 1-étől a csapatok újrakezdhetik a munkát a 2022-es autóikon, így mindenkinek arra kell fordítania a fejlesztési erőforrásait.

„Ha lenne több időnk, és nem lennének itt a 2022-es változások, viszonylag biztos vagyok benne, hogy ismét elérhetnénk a 2020-as szintet, de persze vannak másik tényezők is.”

„Nem csak a 2022-es autón kell gondolkodnunk januártól, ugyanis ismét korlátozni fogják az aerodinamikai fejlesztésre fordítható időt. Ez is nagy hatással lesz ránk. Ezekkel együtt nagyon jó munkát végzünk, ha hasonló szintre jutunk el, ahol most vagyunk.”

Perez a szokatlan helyzetéről beszélt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamiltonnak nem fontos, hogy minden idők legjobbjaként emlékezzenek rá
Következő cikk A születésnapos Charles Leclerc eddigi útja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország