BRÉKING

Pszichológiai hadviselés zajlik Hamiltonban: mindig elő kell állni valami újjal

Lewis Hamilton senki mással sem foglalkozik, csak magával, nincs nagyobb ellensége önmagánál. A Mercedes AMG kétszeres bajnoka folyamatosan keresi az új utakat, innovatív hozzáállással vág neki a futamhétvégéknek.

Négy futamból három győzelem, zsinórban pole-ok, fölényes verda. Még valami?

"Nagyon örülök annak, ahogy eddig alakult a szezon. Úgy távoztam a legutóbbi futamról, hogy remek kis hetek voltak. Ha olyan éved van, mint amilyen az idei, akkor nem könnyű ugyanúgy folytatni, de eddig jobb volt, mint tavaly"- mondta Hamilton Barcelonában.

"Semmilyen értelemben sem vagyok egyenesben, hosszú út áll még előttünk, és tudom, a többiek nagyon keményen dolgoznak, hogy felzárkózzanak, szóval nyomnom kell, továbbra is innovatívnak kell lennem a pályán, a mérnökeimmel, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki, amit lehet"- részletezte a címvédő.

Vajon mit takar az innovatív hozzáállás? "Minden egyes hétvégén megérkezünk egy pályára és ugyanazt csináljuk, szóval arról van szó, hogy próbálunk innovatívak lenni a beállítással, új dolgokat próbálunk ki, más megközelítésből, eltérő technikákat, szóval mindent, ami más lehet - nem csináljuk mindig ugyanazt, hanem helyette új dolgokat teszünk a mixbe. Ha arról van szó, hogy riválisok ellen mész, akkor nem ugyanazokat az ösvényeket használod, hanem előállsz valami újjal, mókással, izgalmassal, és úgy mész át egy kanyaron, támadsz egy versenyzőt; imádom ezt és talán ezért szeretem jobban most a sportot, mint előtte."

//

Räikkönen újabb aranyköpése! Hozta a formáját a "Jégember":D fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, 7 May 2015

Az nem nagyon hatja meg, hogy pszichológiai előnyben van riválisaihoz képest. "Nem foglalkozom ezzel. Mindenki a pszichológiai cuccról beszél, de az egyetlen pszichológiai hadviselés bennem zajlik"- mondta Hamilton.

"Te magad lehetsz saját magad legrosszabb ellensége, tehát ez ellen a láthatatlan ellenség ellen harcolsz, aki egyben a legrosszabb is. A legjobb akarok lenni, aki csak lehetek. Tudom, képes vagyok erre, és tudom, meg tudom csinálni, és ha nem teszem meg, akkor az tényleg bánt"- idézte az Autosport.

"Egyébként nem izgat. Általában véve nem izgat. Ha valaki gyorsabban megy nálam, kiagyalom, hogyan lehetek jobb. Nem vagyok olyasvalaki, aki azt gondolja, 'Jobb pozícióban vagyok, szóval folytassuk így, csináljuk tovább, amit csinálsz'".

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams tudja, ha a Red Bull feltámad, búcsút inthetnek a dobogónak
Következő cikk Button élvezte, hogy végignézte a Bahreini GP-t: elég halkak ezek az autók, nem igaz?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország