Prost után Hill is kipróbálta a Red Bull autóját

A négyszeres világbajnok francia pilóta után Damon Hill volt az, aki a Red Bull Racing autójának volánja mögé pattanhatott. 1996 világbajnoka a csapat 2010-es autóját vezette vasárnap Barcelonában.

Fotó: WSR
Alain Prost a múlt hónapban a World Series by Renault francia eseményén kapott lehetőséget a volán mögött Paul Ricard versenypályáján, ahol nedves körülmények között gurult pályára a Renault motorral hajtott autóval.

Hill, aki 1996-ban világbajnokságot nyert a Forma-1-ben a Williams színeiben, Barcelonában lendült akcióba az RB6-ossal. 1999 óta ez volt az első alkalom, hogy egy modern F1-es autóval körözgethetett a brit versenyző.

„Erre nem igazán lehet nemet mondani, nem?”
– tette fel a kérdést a brit AUTOSPORT lapnak Hill. „Tehát mindezért egy nagy köszönettel tartozom a Renault-nak és a Red Bull csapatnak.” – fejezte ki háláját a kék sisakban pályára guruló ex-versenyző.

Az 52 éves világbajnok természetesen a „teszt” előtt beszélt a francia legendával, aki fontos tapasztalatokat gyűjtött a Red Bull autójával.

„Beszéltem Alainnel a vezetését követően. A dolgok kissé átalakultak az autóban az 1993-as visszavonulását követően, de ezek a gépek nagyon hasonlítanak ahhoz, mint, amivel 1999-ben versenyeztem. Finomodott az autó kezelése, de alapvetően minden ugyanaz.”


Hill hangsúlyozta, ez a körözgetés számára csak pár szórakoztató percet jelentett, nem többet.

„Ez nem egy verseny, kihívás, vagy egy teszt. Pusztán saját tapasztalatot jelentett, és mindez szórakoztató volt.”

Hill 1992 és 1999 között versenyzett a Forma-1-ben. A brit neve mellett összesen 122 versenyhétvége, 115 nagydíj, 10 csapattárs, 8 szezon, 4 konstruktőr, 4 motorgyártó, 10 autó, 22 győzelem, 20 rajtelsőség, 19 leggyorsabb kör, 42 dobogó, 41 kiesés, 360 pont, és 1 világbajnoki cím szerepel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING