Prost: Verstappennek nincs más hobbija a Forma-1-en kívül

Alain Prost szerint nem kell attól tartani, hogy Max Verstappen hamarosan búcsút inthet a Forma-1-nek, mivel az egykori bajnok szerint a hollandnak a versenyzésen túl nincs más hobbija.

Max Verstappen, Red Bull Racing, celebrates with his team after securing the 2023 world drivers championship title

A Katari Nagydíj során Max Verstappen megszerezte a harmadik világbajnoki címét, amivel olyan nagy nevekhez csatlakozott, mint Niki Lauda vagy Ayrton Senna. A holland dominanciája a jelek szerint a következő években sem lesz veszélyben, már amennyiben nem jelenti be a visszavonulását.

Erre tett ugyanis erős célzásokat a holland, mikor a rekordhosszú bajnoki szezonról, valamint a sprinthétvégékről faggatták. A Red Bull pilótája megelégedne kevesebb futammal, ráadásul nem rajong túlzottan a rövid versenyekért sem, emiatt jelezte, hogy a végtelenségig nem akar a sportágban maradni.

„Amikor a Forma-1-ben voltam, a legjobban az aggasztott, hogy nem tudok harcolni a bajnoki címért” – árulta el Prost a L’Equipe lapnak Verstappen helyzetét taglalva. „A legrosszabb 1987 vagy 1991 volt, amikor az autó nem tette ezt lehetővé.”

„Azt hiszem, Verstappen esetében is így lesz: nem azért marad motivált, mert hét bajnoki címet akar nyerni, mint Michael Schumacher vagy Lewis Hamilton, hanem mert tudja, hogy minden hétvégén győzelmekért küzdhet.”

Korábban Lewis Hamilton is kacérkodott a visszavonulás gondolatával, ám a hétszeres brit bajnok most már azon az állásponton van, hogy marad, amíg lehet. Ez némileg meglepő, hiszen a Mercedes pilótájának számos elfoglaltsága van a Forma-1 mellett, ez a veszély azonban nem fenyegeti Verstappent Prost szerint.

„Nincs túl sok hobbija, győzelemre teremtették, győzelemre született. Kicsit más, mint Hamilton, vagy akár Ayrton, akinek sok más dolga volt.”

És ha már a múlt felidézésénél tartunk, kiderült az is, hogy mikor debütál a négyrészes dokumentumsorozat a Brawn GP hihetetlen diadalmenetéről, mely során 2009-ben Button révén bajnoki címet ünnepelhettek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Különleges festés dukál a Haasnál az alaposan továbbfejlesztett 2023-as F1-es autóhoz
Következő cikk Szijjártó Péter állást foglalt Nyikita Mazepin ügyében

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország