Motorsport.com hírek

Prost: „Vandoorne a jövő egyik legnagyobb tehetsége”

A négyszeres világbajnok rekorder francia legenda igencsak elismerően nyilatkozott a McLaren belga tehetségéről.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Zak Mauger / Motorsport Images

Stoffel Vandoorne nagyon is sokat tett azért, hogy eljusson a Forma-1-ig. Professzionális pályafutását a formulaautók világában 2010-ben kezdte az F4 Eurocup 1.6-ban, amit rögtön sikerült is megnyernie.

A következő bajnoki címére sem kellett sokat várnunk, hiszen 2011-ben az Eurocup Formula Renault 2.0 sorozatot húzta be. 2013-ban és 2014-ben második volt a Formula Renault 3.5 Seriesben, valamint a GP2-ben (ma már F2). Egy esztendővel később azonban a GP2-ben is felért a csúcsra.

A McLaren-Hondánál 2017 óta versenyezhet rendszeresen, és egy nehezebb első félévet követően igencsak összeszedte magát, ami több nagy névnek is feltűnt. Legutóbb Alain Prost nyilatkozott róla nagyon pozitívan az RTBF csatornának.

„Mindenki szemmel tartja őt, mert úgy tekintenek rá, mint a jövő egyik legnagyobb tehetségére.”

A McLaren 2018-tól már a Renault motorjait fogja használni, és Prost szerint ezzel a csomaggal Vandoorne is igencsak komoly problémákat okozhat nekik a szomszédban.

„Jövőre a Renault motorja a teljesítmény és a megbízhatóság terén is jobb lesz. És igen, nem lesz könnyű egy olyan rivális ellen, ahol még Fernando (Alonso) is a csapat tagja.”

Prost nem kételkedik abban, hogy a McLaren-Renault erős lesz, akárcsak az Alonso-Vandoorne duó, akik akár nagy eredményeket is elérhetnek 2018-ban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy statisztika, amiben Stroll volt a legjobb a Forma-1 2017-es szezonjában
Következő cikk Hová tűntek a nagy szponzorok és márkák a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország