Prost: új motiváció után kell néznie Hamiltonnak a folytatásban

Alain Prost szerint könnyen megeshet, hogy másféle motivációra lesz szüksége Lewis Hamiltonnak 2019-ben, ugyanis idén az űzhette, hogy előbb legyen ötszörös bajnok, mint Sebastian Vettel. Prost azt is elmagyarázta, mitől volt szinte tökéletes szezonja a regnáló világbajnoknak.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates in parc ferme

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

F1 2019

A 2019-es F1-es világbajnokság nagyszerű izgalmat ígér - és itt megtalálhatod az F1-es híreket, képeket és videókat, melyek több témakört is lefednek: technológiai fejlesztések, 2019-es F1-es szabályok, csapatokról szóló, illetve versenyzői cikkek, mélyreható elemzések és szakértői vélemények, sőt ennél még sokkal több. A 2019-es F1-es naptárat is megnézhetitek, F1-es jegyeket és szuveníreket is vehettek.

Prost úgy véli, idén komoly motivációt jelentett Hamilton számára, hogy előbb váljon ötszörös világbajnokká, mint Vettel, a folytatásban pedig az a kérdés, mi fogja hajtani a britet. Prost továbbra is úgy gondolja, Hamilton beérheti Schumachert az örökranglistán, de egyszerre csak egy lépés, és mindenkinek meg kell találnia, mi motiválja a jövőre nézve.

„Mindnyájan úgy gondoltuk, hogy lehetséges mindez”- kezdte Prost a Motorsport.com számára. „Mindig is azt mondogattam idén, ha Sebastian vagy Lewis helyében vagy, akkor nem lehet motivációs problémád. Mindketten négyszeres világbajnokok, és tudták, hogy harc lesz közöttük, tehát valaki közülük elsőként lesz ötszörös bajnok.”

„Ezt követően személyes jellegű. Az a cél, hogy legalább hétnél tarts, vagy nem?”- tette fel a kérdést a francia. „Szerintem az a cél, hogy ismét világbajnok legyél, és meglátjuk, mi történik jövőre. Ez az első lépés, személyes döntés. Ha eléred az ötöt, akkor utána hatra gondolsz, és nem gondolsz hétre vagy nyolcra.”

„Olykor pedig – mint ahogy jövőre – szabályváltozás lesz, és ez mindig adhat extra motivációt, mert a csapaton belül nem tudod, miként kezeld ezt, és ismét egy hosszú szezon lesz. Ezért nehéz megmondani. Tudják, egy nap felébredsz, majd felteszed magadnak a kérdést: ismét meg akarom csinálni? Nem tudod, senki sem tudja.”

Még több F1 hír:

Prost szerint nehéz összehasonlítani Hamiltont a múlt bajnokaival – egy álláspont, ami rendre elhangzik a szakértők és a paddock berkeiben.

„Mindig is nehéz összemérni generációkat, mert nagyon nehéz egy adott periódusban többszörös bajnoknak lenni, különösen azért, mert a csapatok teljesítménye néha ingadozott, és a megbízhatóság is nagy problémát jelentett”- sorolta a Renault nagykövete. „Ma más a helyzet, de mindez nem csökkenti az érdemeket. Egy biztos: Lewis az egyik legjobb, ha nem generációja legjobbja. Nehéz ügy minden évben bajnoknak lenni, vagy majdnem minden évben.”

Prost azt is kifejtette, Hamilton majdnem tökéletes teljesítményt nyújtott idén. „Ez volt talán az egyik legjobb szezonja, mert az elejétől a végéig versengés zajlott”- nyilatkozta. „Amire szükség van versenyzőként és csapatként is ahhoz, hogy világbajnok legyél egy ilyen helyzetben, az stabilitás, konzisztencia elegye, és nem próbálsz rámenni hülye pontokra akkor, amikor nem tudsz, mert olykor el kell fogadnod azt, hogy második, harmadik, negyedik leszel.”

„Ott volt a szeren abban az esetben, ha néhány helyszínen tényleg szükség mutatkozott arra, hogy időre tegyél szert a pole érdekében, mint tette azt Szingapúrban. Néha kicsit szerencsés volt, mert ez egy hosszú szezon”- folytatta az elemzést. „Az is áll, hogy amikor Sebastian vétett egy vagy két hibát, akkor láthatták, mennyire erős és motivált volt, mert tudta, ha Sebastian nyitva hagyja az ajtót, akkor be kell mennie rajta. A Ferrari sokat hibázott, ami pedig Sebastiant illeti, gondoljunk Bakura, Németországra, Kínára. Mit csinálsz ezek után? Nagyobb nyomást fejtesz ki? Ezért van az, hogy remekül menedzselte a szezont Lewis és a csapat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 25 éve ezen a napon szerezte meg az utolsó győzelmét Senna a Forma-1-ben, miközben Prost elköszönt
Következő cikk Eső és az 1-es kanyar féktávja jelenthet gondot Interlagosban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország