Prost: Nem verheted meg Hamiltont két első számú versenyzővel!

A négyszeres világbajnok Alain Prost azon a véleményen van, hogy Lewis Hamiltont nem lehet megverni két első számú versenyzővel, és meg kell hoznia a döntéseket a csapatoknak.

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastien Vettel, Ferrari and Carlos Sainz, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Renault nem ügyvezető igazgatója, Alain Prost a La Repubblicának adott interjúban beszélt a mai Forma-1-ről. Az autók természetesen teljesen mások, mint a négyszeres világbajnok francia aktív pályafutása alatt voltak. Prost így nyilatkozott:

„A Forma-1-ben imádtam kontrollálni, tanulni és fejleszteni az autót, és az akkori autók külsejét is imádom. A mai autók rengeteget fejlődtek az aerodinamika területén, de engem nem hoznak lázba az ilyen fejlesztések. Nekem az egyszerűbb, keskenyebb autók tetszenek.”

„Megváltozott a szakma. Ma főleg a versenyzők hallgatnak a mérnökeikre. De persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném a jelenlegi Forma-1-et.”

Még több F1 hír:

„Ma a Renault nem ügyvezető igazgatója vagyok: végül elfogadtam a projektet és aláírtam a Renault-val, ebben dolgozom. Szóval az a válaszom, hogy szeretem. Viszont véleményem szerint néhány változtatás nem volt helyes.”

Prost ezután a Forma-1 „új” tulajdonosairól, a Liberty Mediáról beszélt:

„Az ő stratégiájuk eltérő, de nekem tetszik. Próbálják megragadni a fiatalok figyelmét, próbálják a Forma-1 felé csábítani őket – a filozófiájuk az, hogy nyitottabbak legyenek a közösségi média felé. És valóban közelebb is kerülnek a sporthoz, ez pedig mindenki szempontjából jó.”

A négyszeres világbajnok nem akart jóslatokba bocsátkozni a szezonkezdet előtt, viszont szerinte fontos, hogy a csapatok rendelkezzenek első számú versenyzővel.

Még több hír:

„Nem tudom összehasonlítani a versenyzőket és a csapatokat, de egy dologban biztos vagyok: egyre nehezebbé és nehezebbé válik egyenlőként kezelni a csapatoknak a két versenyzőjüket. Nem verheted meg Hamiltont két első számú versenyzővel! Meg kell hoznod a döntéseket.”

Prost végül a korábbi csapatára, a Ferrarira tért ki:

„Csináljatok egy felmérést: kérdezzétek meg az embereket, hogy tudják-e, mióta nem nyertek címet a vörösök! Szerintem nem sokan emlékeznek arra, hogy utoljára 2008-ban nyertek világbajnoki címet.”

„És tudod, hogy miért? Mert a Ferrari ott van a szurkolók szívében, ez egy másfajta kapcsolat. Szerintem nem számít, hogy győz-e a Ferrari vagy sem: a vörös szín mindig ott van a szívekben.” – zárta a francia.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képekben a tradicionális F1-es versenyzői fotózás az Ausztrál Nagydíjról
Következő cikk Giovinazzi bízik az FIA és a FOM döntéseiben a koronavírus kapcsán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország