Prost: nem lep meg, hogy Alonso még nem vette fel a tempót

A négyszeres világbajnok Alain Prost szerint nem csoda, hogy Fernando Alonso még mindig nem tudott visszatérni a legjobb formájába, miután alig volt lehetősége felkészülni a 2021-es Forma-1-es szezonra, és a saját tapasztalatai miatt együttérzését fejezte ki a spanyol pilóta felé.

Prost: nem lep meg, hogy Alonso még nem vette fel a tempót

Fernando Alonso az idei legjobb eredményét érte el a két héttel ezelőtti Azeri Nagydíjon, miután 2 kör alatt 4 pozíciót javítja a 6. helyen zárta a versenyt, 8 értékes ponttal gazdagítva az Alpine-t. A 2021-es szezon előtt csapatot váltó/visszatérő pilóták dolga különösen nehéz volt ezúttal, hiszen csak másfél napot tesztelhettek a bahreini szezonnyitó előtt.

Alain Prost, az Alpine tanácsadója szerint ennek fényében nem meglepő, hogy időbe telik, míg a kétszeres világbajnok újra formába lendül, és ezt tudja a saját tapasztalataiból is.

„Beszéltem erről Fernandóval tavaly, mert én örökre emlékezni fogok arra, hogy milyen volt, amikor én visszatértem mindössze 6 hónapnyi kihagyást követően” – mondta az F1 Nation podcast vendégeként Prost az 1993-as szezonjáról.

Még több F1 hír:

„Én szerencsés voltam, hogy már szeptembertől tesztelhettem az autót, míg Fernando csak 1,5 napot kapott, szóval nem lep meg, hogy még egy kis időre van szüksége. A szimulátor jó, de nem helyettesíti az autóban szerzett tapasztalatokat.”

„Amikor én visszaültem az autóba Portugáliában, meg is kérdeztem magamtól, hogy ezt mégis miért csinálom? Fizikailag és mentálisan is sokkolt az élmény. Hihetetlenül fitt voltam, 5% alatt volt a testzsírszázalékom, de amikor szeptemberben ismét autóba ültem, elveszettnek éreztem magam.”

„Ez is azt mutatja, hogy fontos az a munka, amit az autón kívül végzel, de semmi sem olyan fontos, mint vezetni egy Forma-1-es autót, az akkor terhelt izmok, a látvány… ezekre nem tudsz felkészülni az autón kívül.”

„Ne felejtsük el azt se, hogy volt egy biciklibalesete, amelyről nem tudtuk, hogy milyen hatásai lesznek, és én is aggódtam egy kicsit emiatt” – ismerte el Prost, míg Alonso maga is elmondta, hogy az első pár versenyen még folyamatosan fájt a megműtött állkapcsa.

„Egyre jobbá válik, de szerintem még nem érte el a csúcsot” – mondta arról Prost, milyennek látja jelenleg Alonso teljesítményét. „Ő is tudja, és mi is arra számítunk, hogy jobb teljesítményt nyújthat majd a Francia Nagydíjon, egy hagyományos pályán, amit ő is jól ismer.”

Tóth Lászlónak ki kell hagynia az F3 francia versenyhétvégéjét

megosztás
hozzászólás
Kimi nem tudná magát elképzelni csapatfőnökként
Előző cikk

Kimi nem tudná magát elképzelni csapatfőnökként

Következő cikk

Újabb forrás számolt be a Mercedes 2022-es pilótapárosáról

Újabb forrás számolt be a Mercedes 2022-es pilótapárosáról
Hozzászólások betöltése