Prost: Leclerc bizonyította, első számú lehet a Ferrarinál

Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok nagyon jó véleménnyel van a fiatal monacói versenyzőről, Charles Leclerc-ről, aki szerinte bizonyított, hogy első számú versenyzőként is lehet tekinteni rá a Ferrarinál.

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, on the podium

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Charles Leclerc 2018-ban mutatkozott be a Forma-1-ben a Sauber csapatával. Már első évében is remek teljesítményt nyújtott, ennek ellenére sokakat meglepett, amikor bejelentették, hogy a Ferrari őt szerződteti Kimi Raikkönen helyére 2019-től, ugyanis a Scuderia nem szokott 21 éves pilótákat szerződtetni – ő lett a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője.

Viszont vélhetően nem bánták meg, hogy szerződtették a fiatal monacóit, aki már Bahreinben pole-t tudott szerezni, és csak a motorhiba miatt nem tudott győzni második ferraris versenyén. Végül 7 pole-lal, 2 futamgyőzelemmel és 10 dobogóval zárta a szezont – Spában és Monzában tudott győzni.

Leclerc teljesítményével a korábbi versenyzők és a szakértők is elégedettek, a négyszeres Alain Prost is nagyon jó véleménnyel van róla. A négyszeres világbajnok az Auto Hebdónak beszélt Leclerc-ről.

Még több F1 hír:

„Gyakran beszélek Charles-lal. Az első sikere az volt, hogy meggyőzte a Ferrarit arról, hogy ilyen fiatalon előléptessék a Ferrarihoz.”

„A Ferrari versenyzőin mindig hihetetlen mértékű nyomás van, és ilyen tekintetben a karrierje első fázisa teljesen sikeresnek tekinthető.” – folytatta a négyszeres világbajnok, akit nem lepett meg az, hogy 2024 végéig meghosszabbították Leclerc szerződését.

„Charles már bizonyított. Lehet rá is első számú versenyzőként tekinteni a Ferrarinál. Elképesztő erőre vall, hogy képes volt pariban lenni Sebastian Vettellel az első évében.”

„Nem számít, hogy időnként kicsit gyorsabb vagy lassabb Vettelnél, mivel Charles megmutatta mennyire érett, ahogy azt is, hogy ki tudja tenni a könyökét, amikor szükséges. Amikor a rádiós üzeneteit hallgatom, gyakran azt gondolom: ebben a srácban van kurázsi!” – nyilatkozta Prost.

 

Hamarosan kezdetét veszi a 2020-as Dakar-rali, amiben többek között Fernando Alonso is rajthoz fog állni a Toyota színeiben. Egy verseny, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint hihetetlen, amit a Mercedes csinál a Forma-1-ben
Következő cikk Wolff szerint Hamilton nem tartana itt Maldonado győzelme nélkül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország