BRÉKING

Prost: kezdetben lesznek megbízhatósági problémák az új motorokkal

Alain Prost szerint elkerülhetetlen, hogy ne legyenek megbízhatósági problémák az új turbómotorokkal. A technológia annyira összetett és olyan sok ponton sérülhet, hogy kezdetben többeknek is fejtörést okozhat az állóképesség.

Prost maga is a Forma-1-ben versenyzett az első turbókorszak alatt, miközben manapság a Renault nagyköveteként tevékenykedik. A négyszeres bajnok nem kételkedik benne, hogy vajon az 1.6 literes motorok a helyes irányt jelentik-e, de arra szerinte is számítani kell, hogy az év elején lesznek gondok az egységekkel – mindenekelőtt a megbízhatóság terén. Az első téli teszt január végén lesz Jerezben, így addig mindenki a sötétben tapogatózik.

„Elárulhatom, biztos lesz pár probléma a megbízhatósággal – különösen kezdetben. Majd meglátjuk, hogy minderre csak a privát teszteken kerül sor télen, de most még senki sem tudja”- mondta Prost az Autosportnak.

„Bizonyos szempontból mindez jó, mivel az elején vagyunk még ezzel a technológiával, ahogy korábban is volt a turbók esetében. Mindenkinek el kell fogadnia, hogy néha lesznek gondok. A megbízhatóság mindig is problémát jelent; problémát, mert ott van a motor és a turbó, de vannak elektromos alkatrészek, vezetékek, különböző rendszerek. Még ha minden rendben is van, integrálnod kell az autóba, majd ott vannak az olyan aspektusok, mint a vibráció és a hőmérséklet”- folytatta.

Prost megértést kér a rajongók részéről is, akiknek el kell fogadniuk az új technológiát, mi több, meg is kell érteniük azt. Arról nem beszélve, hogy a V6-os motorok relevánsabbak az autóipar szempontjából.

„A közönség meg fogja érteni, hogy ez egy új technológia és nem megbízható, de lassan majd látni fogják, hogy megkapod a teljesítményt, a megbízhatóságot, és ott van az üzemanyag-fogyasztás is. Nagyon jó az autóiparnak, és a három vagy négy konstruktőrnek”- utalt a 2015-ben érkező Hondára. „Emlékszem arra, miként mentek a dolgok a ’80-as években, amikor a Renault-ról alkotott kép nem volt jó, és milyen sokat segített ezen az F1."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Petrov: 15 millió, és újra bent vagyok a Forma-1-ben
Következő cikk 100 000 euró egy emelőért, ami 5 tizedet hoz a kerékcseréken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország