Prost: Hamiltonnak valamit ki kell találnia, mert így nem lesz több bajnoki címe

A négyszeres világbajnok francia legenda elismeri Lewis Hamilton tehetségét, de szerinte változtatnia kellene a munkafolyamatán, miután Sebastian Vettel egyre inkább elhúz tőle a bajnoki címekben.

2008 Forma-1 világbajnoka a legutóbbi nyilatkozatában elismerte, könnyen lehet, hogy már nem lesz több címe a sportban, de ő a végsőkig fog küzdeni és nagyon élvezi az életet a Mercedesnél. A 26 esztendős német társa a Red Bullnál már négy bajnoki címnél jár, ami nemcsak Fernando Alonsónak, de a Mercedes brit versenyzőjének is frusztrációt jelenthet, bármennyire is nem ezt kommunikálja kifelé.

Prost a Telegraph lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, szerinte Hamiltonnak sürgősen ki kell találnia valamit, máskülönben már soha nem lesz bajnok.

„Sebastian, ha kicsit is, de másképp csinálja a dolgait a csapaton belül az emberekkel. Ez előnyt jelent számára, amitől magabiztosabbá is válik. A másik oldalon ott van egy olyan srác, mint Lewis, aki inkább egy tiszta autóversenyzőt testesít meg. De úgy vélem, hogy Hamiltonnak, ha minimálisan is, de változtatnia kellene. Más dolgok után kellene néznie, mert így képtelen előrelépni.” – mondta Abu Dhabiban a francia.

„Korábban ott volt a kezében az autó. Ez egy nyers csomag, ami azonban már Sebastian neve mellett áll.” – utalt ezzel a Red Bull autójára Prost.

Azok az idők elmúltak, amikor már csak magadnak vezetsz a Forma-1-ben.

„Itt már nem csak magadnak vezetsz. Minden mögött számítógépes rendszerek állnak, így másmilyen reakcióra van szükséged. Ha jövő márciusban ismét találkozunk, talán mást mondok majd, de jelenleg nem ez a helyzet. Ebben a pillanatban azt kell mondjam, hogy ezek az új szabályok Vettelnek, és nem Hamiltonnak fekszenek.”

„Szerintem Lewis az egyik leggyorsabb versenyző, és talán az egyik legjobb is. De ő teljesen kihasználja a benne rejlő lehetőségeket? Lehet, hogy nem. Talán jövőre talál magának egy másik motivációs elemet, de ebben a pillanatban azt mondanám, hogy nagyon nehéz legyőzni Sebastiant.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING