Prost: eleinte aggódtam Alonso leigazolása miatt

A négyszeres F1-es világbajnok kifejtette, hogy kissé szkeptikus volt, amikor az Alpine eldöntötte, hogy Fernando Alonso lesz az egyik 2021-es pilótájuk, azóta viszont már tudja, jól döntöttek.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fernando Alonso, Alpine F1

Charles Coates / Motorsport Images

Alain Prost, az Alpine tanácsadója nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy Alonso visszahozása a legjobb döntés számukra. A spanyol ugyanis két szezont kihagyott, mielőtt idén újra F1-es autóba pattant volna.

A francia legenda most már azonban megnyugodhat, mivel Alonso visszatért régi önmagához, és Magyarországon is óriási szerepe volt abban, hogy Oconnak meglett az első győzelme.

„Amikor aláírtunk vele, aggódtam kicsit. Mindenki Esteban szenzációs sikeréről beszél, de fontos volt, hogy Fernando feláldozta magát ennek érdekében. Remekül vezet, szóval már régóta nem idegeskedem.”

Még több F1 hír:

„Alonso az egész istállót felemeli a mentalitásával, és példás csapatjátékosnak bizonyul. Pontosan tudta, mit kell tennie Hamilton ellen, hogy megvédje Ocont” – nyilatkozta a Canal+-nak Prost.

Ami pedig fiatal honfitársát illeti, az 51-szeres futamgyőztes szerint ez igazi fordulópont lehet majd a karrierjében. „Amikor végre sikerül elérni a vágyott nagydíjgyőzelmet, egy másik dimenzióban kezdesz el vezetni. Kicsit csökken a nyomás, mert megmutattad, mire vagy képes. Ez felemelő.”

„Néhányan kritizáltak, amikor bejelentettük, hogy meghosszabbítjuk a szerződését három évvel, ő viszont a megfelelő módon válaszolt. Ő és Fernando remekül kiegészítik egymást, és minden csodásan megy jelenleg.”

Komolyabb változások jöhetnek a jövő évi naptárban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pilótapiac: Hol fog jövőre versenyezni Bottas?
Következő cikk Videó: zseniális Alonso-Hamilton csaták a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország