Prost: A technológia helyét a találékonyságnak kell átvenni

A négyszeres világbajnok Alain Prost szerint a technológia vezető szerepét a mérnöki zsenialitásnak kellene leváltani az F1-ben.

The 2014 Renault Energy F1 V6 engine

Fotót készítette: Renault F1

A Forma-1 szabálymódosításait évek óta kritikák övezik, főleg, mióta a V8-as és V10-es motorokat lecserélték V6-osokra, amelyek jóval kisebb élvezeti értéket jelentenek a sportág szerelmeseinek. Az ezredik forma-1-es futam előtt az F1 legmeghatározóbb alakjai gyűltek össze, hogy megvitassák a száguldó cirkusz jövőjét.

"Olyan időket élünk, amikor nagy szerep jut a technológiának, az adatoknak. A technológia ugyan fantasztikusan fejlett, és ez a vezető motorgyártóknak nagyszerű, ezzel együtt, amikor a sportág jövőjéről beszélünk, inkább a találékonyság felé kellene venni az irányt, hogy több meglepő megoldás szülessen, és a stratégia is nagyobb szerephez juthasson" - fejtette ki a véleményét Alain Prost.

 

"Még emberibbé kell tenni a Forma-1-et, a mérnökökre és a versenyzőkre helyezni a hangsúlyt. Persze szükség van a technológiára is, de komolyabb egyensúly kellene. És akkor egy kicsit érthetőbb is lenne a verseny a kívülállók számára" - véli a francia legenda.

Még több F1 hír:

Mauro Forghieri az 1960-as, 1970-es években megannyi kiváló autót fejlesztett Ferrari számára, a 80-as éveiben járó szakember mind a mai napig követi a forma-1-es trendeket, és szerinte is távolodni kellene a modern technika vívmányaitól.

"A hibrid erőforrások felé való nyitás korrekt irány volt, de szeretnék több előzést látni" - fogalmazta meg a hosszú ideje kínzó kívánságot a veterán szakember, aki azonban tudni véli a megoldást. "Meg kell szabadulni a DRS-től, amit én személy szerint utálok, és csökkenteni az aerodinamikai erőhatásokat, és a fejlesztéseket olyan területre koncentrálni, mint amilyen a tengelytáv kérdése. Ily módon kevesebb lenne a turbulencia, és kevesebb akadály az előzések előtt."

Maranello 1980, Mauro Forghieri, Gilles Villeneuve, Marco Piccinini, Jody Scheckter a Ferrari T5 bemutatóján

Maranello 1980, Mauro Forghieri, Gilles Villeneuve, Marco Piccinini, Jody Scheckter a Ferrari T5 bemutatóján

Fotó készítője: Ercole Colombo

A szakember a szabályokon is változtatna az elképzelések térnyerése érdekében, ahogy Forghieri mondja, "az élni és élni hagyni elv" értelmében. Prost pedig pályafutásának kezdetével példálózott, a francia versenyző 1980-ban az Argentin Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben.

"Elképesztő pilóták voltak akkor. Ott volt Clay Regazzoni, Emerson Fittipaldi, Carlos Reutemann, Alan Jones, Gilles Villeneuve, Jody Scheckter. Elképesztő sok karizmatikus versenyző. És az autók! Az autók hihetetlenek voltak. Kis csapatokban dolgoztunk, alumínium autókkal, és sajnos sok balesettel. Ma már egy kicsit más a helyzet. A pilóták sokkal korábban kezdik a pályafutásuk, és az autók is nagyon másak, a kockázat is kevesebb. Amikor találkoztam Alan Jones-szal vagy Carlos Reutemann-nal az első versenyemen, majdnem megöleltük egymást, és láttuk egymás szemében az érzést, hogy 'még itt vagyunk, túléltük'" - mesélte a legendás időkről Prost, aki 199 F1-es versenyen indult, és ebből 51-szer a dobogó tetején ünnepelhetett.

Alain Prost, McLaren M29

Alain Prost, McLaren M29

Fotó készítője: Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a Red Bull nélkül nem lenne a Forma-1-ben?
Következő cikk Russell 6 kilót hízott/izmosodott az első F1-es szezonjára: "Még a barátnőm is azt mondaná, jobban nézek ki..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország