Prost: A Forma-1 soha nem lesz elektromos sorozat

A négyszeres világbajnok legenda szerint a Forma-1 nem fog a Formula E útjára lépni, így az az idők végezetéig „benzines” marad.

Az autógyártásban egyre nagyobb szerepet töltenek be az elektromos modellek, miközben jövőre elstartol a Formula E, mely az első professzionális elektromos nyitott kategóriás bajnoksága lesz a motorsportnak.

Sokan már attól félnek, hogy a következő években a Forma-1-et is utol fogja érni az elektromos hajtás. Alain Prost szerint ettől biztosan nem kell tartanunk.

„A Forma-1 soha nem lesz teljesen elektromos. Soha.” – mondta a francia legenda a brit Autosport hasábjain.

„Amíg ezen a bolygón vagyok, addig biztosan nem. Nem hiszem, hogy mindez lehetséges lenne. Ez valóban olyasvalami lenne, mely távol állna a versenyzéstől.” – tette hozzá Prost.

Az eredeti terv az volt, hogy a 2014-es szezonban a bokszutcában elektromos hajtással közlekednek majd az autók. A motorgyártók azonban arra kérték a szövetséget, hogy mindezt halasszák el.

„A Forma-1-ben nem szerepelhetnek olyan autók, melyek teljesen elektromosak. Ez nem működik. Ez az egész nem erről szól. Nem mondhatod azt, hogy két év múlva mindenki elektromos autókat fog vezetni. Ez egy rossz üzenet a nyilvánosság számára.”

A Formula E azonban teljesen más.

„A Formula E teljesen más. Ez egy teljesen különálló bajnokság. Amit ezzel a bajnoksággal csinálunk, az jó és a helyes irányba haladunk. Ez az a hely, ahol mindezt be lehet mutatni. A Formula E a fejlesztések és az edukáció keveréke, az emberek oktatása a városokon belül. Ez egy teljesen más üzenet, de a Forma-1-ben soha nem szabad ennek megvalósulnia.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING