BRÉKING

próba

Nicole Scherzinger nem rajongója a távkapcsolatoknak, de szerinte, ha megéri, akkor az embereknek harcolniuk kell egymásért. Épp ez a helyzet közte és Lewis Hamilton között, aki csak ritkábban tud együtt lenni barátnőjével, az Amerikában élő pop-dívával.

 

TŰZIJÁTÉK A RED BULLNÁL: CSAK EGY KIS APRÓSÁG MIATT SZIKRÁZOTT VETTEL GÉPE

Christian Horner elmondta, hogy egy meglazult csapszeg miatt szórt szikrákat a Red Bull padlólemeze, míg a szakértők szerint egy titániumból készült elem tört le róla.
 
A lényegen ez nem változtat, miszerint Sebastian Vettel még így is hazahozta a győzelmet Milton-Keynes-be.

 

 

 

 

(2012-10-28 19:00)
tovább

 

 

 

HAMILTON JANUÁR 1-TŐL „A MERCEDES EMBERE”

Lewis Hamilton már a Mercedes AMG versenyzőjeként fogja köszönteni 2013-at, mivel január 1-én lép életbe az új szerződése.

Ross Brawn elmondta, hogy minden lehetőséget meg kell majd ragadni a brit versenyzővel azért, hogy fejlesszék az F1 W03 utódját.

(2012-10-28 16:25)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FERRARI: TALÁN TÚLSÁGOSAN MEGKÖNNYÍTJÜK VETTEL DOLGÁT

 

A Ferrari technikai igazgatója elmondta, hogy fejleszteni kell a gépet, mert ez így nem jó: fel kell kapaszkodni az időmérőn, hogy a Red Bull ne irányíthasson az élről.
 
Stefano Domenicali közben Fernando Alonsót dicsérte.



 

(2012-10-28 16:05)
tovább

 

 

 

 

 

 

HAMILTON MÁR AZELŐTT LEVETTE A KORMÁNYT, HOGY MEGÁLLT VOLNA

Lewis Hamilton egy küzdelmes versenyen van túl, melyen végül a negyedik helyen ért célba.
 
A brit versenyző a gyenge rajtot sajnálja, de a mai nap izgalmakat is tartogatott.

 

 

(2012-10-28 14:25)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

HORNER: BÁRMILYEN AUTÓT IS VEZESSEN ALONSO, SZÁMOLNI KELL VELE

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner rendkívül elismerően nyilatkozott Fernando Alonsóról, a Ferrari spanyol világbajnokáról, aki Indiában Sebastian Vettel mögött a második helyen ért célba.

Mark Webber is nagy dicséretet kapott, aki a KERS rendszerrel kapcsolatos problémái ellenére harmadik lett.


(2012-10-28 12:50)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

VETTEL VERHETETLEN, INDIÁBAN IS MEGNYERTE A FUTAMOT! ALONSO MÁSODIK, WEBBER HARMADIK

A Red Bull Racing világbajnoka sorozatban a 4. győzelmét szerezte meg a szezonban, ami legutóbb Jenson Buttonnak sikerült 2009-ben a Brawn GP-vel. A német címvédő növelte az előnyét a tabellán, miközben pályafutása 26. győzelmét ünnepelhette Új-Delhiben.

A második helyen a spanyol rivális, Fernando Alonso végzett a Ferrarival. Mark Webber tehetetlen volt a másik RB8-assal, mely KERS problémákkal küszködött a verseny ideje alatt. Mindkét Red Bull autóval problémák voltak Indiában. Vettel padlólemeze sérülhetett meg. 

(2012-10-28 12:00)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VETTEL: SEMMIT SEM ÍRTAM ALÁ A FERRARIVAL

Sebastian Vettel kategorikusan tagadta, hogy bármit is aláírt volna a Ferrarival, noha a nemzetközi sajtóban lassan kész tényként közlik az átszerződését.

A Red Bull világbajnoka számára vonzó az olasz márka, de a közeljövőt biztosan a jelenlegi munkaadójával képzeli el a Forma-1-ben.

(2012-10-28 09:40)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ALONSO: KIEGYENSÚLYOZOTTAK VAGYUNK – FOLYAMATOSAN LASSABBAK, MINT AZ ELSŐK

 

Fernando Alonso nem lepődik meg azon, hogy az F2012 még mindig lassabb, mint az RB8: ez volt a helyzet télen, nyáron, és most is, a vébé hajrájában.
 
Mindez nem jelenti azt, hogy esélytelenek lennének: a kétszeres bajnok 100 százalékosan hisz a címben.



 

(2012-10-28 07:55)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

ÚJ UTAKON A RED BULL: ADRIAN NEWEY CSAPATA A BIOMIMIKÁVAL KÍSÉRLETEZIK

 

A Red Bull Racing ismét „különcködik”: szakértők egy különleges anyagra lettek figyelmesek szombaton az RB8 hátulján, mellyel a légáramlást figyelték meg a csapatnál.
 
Az anyaggal, melynek állaga leginkább a főtt tésztához hasonlítható, a biomimika szakterületére merészkedtek el Milton-Keynesben.


(2012-10-28 07:20)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MERCEDES: SCHUMACHER IS AKTÍVAN FEJLESZT 2013-RA

 

Annak ellenére, hogy Michael Schumachernek már csak négy futama van a csapattal, ő is aktívan részt vesz a jövő évi autó fejlesztésében.
 
Ross Brawn elárulta, hogy pénteken a tripla DRS 2013-as verzióját próbálgatták.


 

(2012-10-28 06:45)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

ECCLESTONE ÉS GLOCK: VETTEL NYOLCSZOROS VILÁGBAJNOK LEHET

Bernie Ecclestone, a FOM első embere és a tapasztalt német versenyző nem tartja lehetetlennek azt, hogy Sebastian Vettel minden idők legsikeresebb pilótája legyen a sportban.

Timo Glock sem tartja kizártnak azt, hogy a Red Bull „ásza” nyolcszoros világbajnokként vonuljon vissza.

(2012-10-27 16:20)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MIKOR NYER ÚJRA BAJNOKSÁGOT A FERRARI?

Az olasz márka nyugodtan veszi tudomásul azt, hogy évek óta nem szerzett bajnoki címet a Forma-1-ben, ami sokak szerint egy ekkora márka számára ez rendkívül kellemetlenül hathat, ám Stefano Domenicali csapatfőnök másképp vélekedik erről.

A legendás istálló főnöke tudja, hogy a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak, mint tapasztalhattuk azt Michael Schumacher idejében.

 

 

 

 

(2012-10-27 15:55)
tovább

 

 

 

 

ECCLESTONE: TOVÁBBI EURÓPAI HELYSZÍNEKTŐL KELL MAJD BÚCSÚT VENNI

 

Bernie Ecclestone szerint könnyen elképzelhető, hogy csak a tradicionális európai futamok (Monaco, Monza, Silverstone, Spa) maradnak a naptárban, és a Forma-1 tovább terjeszkedik a világban.

 

 

„Ez egy világbajnokság”- mondta a kereskedelmi jogok tulajdonosa.

 

(2012-10-27 14:55)
tovább

 

 

 

 

 

ALONSO: NEM VETTEL, HANEM NEWEY ELLEN HARCOLOK A BAJNOKI CÍMÉRT…

 

A Scuderia Ferrari spanyol világbajnoka meglehetősen sértődötten nyilatkozott az indiai időmérő edzését követően, amit ezúttal csak az 5. helyen zárt az F2012 volánja mögött, míg a német riválisa, Sebastian Vettel az élről várhatja a folytatást.

Fernando Alonso szerint a Red Bull Racing tervezőmérnöke az, aki ellen harcol, és nem a címvédő pilóta.

(2012-10-27 12:00)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VETTEL HOZTA A KÖTELEZŐT, ÉS MEGNYERTE AZ INDIAI NAGYDÍJ IDŐMÉRŐ EDZÉSÉT, ALONSO CSAK AZ 5.

 

A Red Bull Racing német világbajnoka egy könnyed ujjgyakorlattal behozta az első helyre az autóját az időmérő edzésen. Csapattársa, Mark Webber a második pozícióban zárt Lewis Hamilton (McLaren), Jenson Button (McLaren) és Fernando Alonso (Ferrari) előtt.

Felipe Massa 6., Kimi Räikkönen 7. lett.

 

(2012-10-27 11:30)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

STEWART: AZ FIA EGY AMATŐRÖKBŐL ÁLLÓ BANDA

Jackie Stewart élesen bírálta a Nemzetközi Automobil Szövetséget, melyben szerinte fizetés nélküli amatőrök ülnek.
 
Ezzel szemben a Forma-1 csúcsa, azaz a Bernie Ecclestone vezette kereskedelmi részleg profikból áll.

 

 

(2012-10-27 09:45)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HAMILTON: NEM ÉRDEKEL, HOGY KI LESZ A BAJNOK

Fordult a széljárás Lewis Hamilton garázsában: pár héttel ezelőtt még Fernando Alonso címéért drukkolt, de mára változott a véleménye.
 
A McLaren versenyzője csak azzal foglalkozik, hogy mi történik a saját háza táján.

 

 

(2012-10-27 06:55)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

HAMILTON: NAGYON IS OTTHON VAGYOK A FORMA-1 TECHNIKÁJÁBAN!

Lewis Hamilton tagadja a nézetet, miszerint „csak” egy gyors versenyző lenne, aki nem ért a sport technikai vonatkozásához.

 

A McLaren versenyzője rengeteg fejlődött ezen a téren, és úgy tanult, mint az iskolában.

(2012-10-27 06:35)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SCHUMACHER: KIÁBRÁNDÍTÓ, HOGY NEM TUDTAM NYERNI

Michael Schumacher őszintén hitt abban, hogy futamokat és újra világbajnokságot nyerhet a Forma-1-ben a Mercedesszel, ami végül nem valósult meg.

A német legenda kiábrándítónak tartja mindezt, de annak örül, hogy tapasztaltabb, mint ezelőtt bármikor.

(2012-10-27 06:15)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A MCLAREN BŐRÖNDBEN VITTE INDIÁBA AZT, AMIRŐL HAMILTON NEM TUDHATJA, HOGY MI IS AZ…

Igaz, hogy a McLaren Mercedes nem tart Lewis Hamilton „kémkedésétől”, de biztos, ami biztos, nem árulják el a 2008-as bajnoknak azt, hogy mit tesztel éppen.
 
Sam Michael, az istálló sportigazgatója elmondta, hogy ma Hamilton volt a soros az új elemek próbálgatásával.


 

(2012-10-26 18:30)
tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÄIKKÖNEN: NAGY PÉNZ, NAGY FOCI

Kimi Räikkönen nagyon elégedett a Lotus F1 Team idei munkájával, mert a sokkal szűkösebb források ellenére is oda tudtak pörkölni olykor a nagyoknak.
 
A finn világbajnok támogatja az E20 végsőkig tartó fejlesztését, mert minden jól jöhet 2013-ban.

 



 

(2012-10-26 17:40)
tovább

 

 

 



Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Majdnem Twittergate” a Ferrarinál: Alonso kibukott a fejlesztések miatt
Következő cikk Räikkönen: Nem kötöztek meg azért, hogy hosszabbítsak!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország