Priestley: nincs más magyarázat a Ferrari lassúságára, mint az, hogy 2019-ben csaltak a motorral

Marc Priestley, a McLaren egykori szerelője az Osztrák Nagydíj után is válaszolt a YouTube csatornáján a nézők kérdéseire, és kijelentette, hogy teljesen egyértelmű az, miért ilyen lassú a Ferrari 2019-hez viszonyítva.

Ferrari SF90 engine detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Forma-1 világa egyként vonta fel a szemöldökét 2020 februárjában, amikor a barcelonai tesztek utolsó napján az FIA egy rövid közleményben tudatta, hogy lezárták a Ferrari 2019-es motorjának vizsgálatát, és egy megállapodást kötöttek a maranellóiakkal, amelynek a részletei titkosak maradnak.

Az FIA ezzel együtt kötelezte a Ferrarit arra, hogy egy teljesen új motort készítsen 2020-ra, valamint az összes csapat számára kötelezővé tette, hogy még egy üzemanyagátfolyás mérő szenzort tegyenek a motorba, amelynek az adatait csak az FIA láthatja.

Az eredmény, nos, eléggé egyértelmű, a Ferrari 7 tizedet veszít csak az egyenesekben 2019-hez képest, igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy a 2020-as autónak nagyobb a légellenállása. Igaz, hogy a leszorítóerőt akarták egyedül növelni, de a Ferrari aero részlege sem végzett makulátlan munkát.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Nicholas Latifi, Williams FW43

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Amióta elindult a motorjukkal kapcsolatos vizsgálat, az összes Ferraris csapat lassabb. Ha tőlem bárki megkérdezi azt, hogy mi az oka a Ferrari motorok gyenge szereplésének, és ehhez köze van-e ahhoz, hogy tavaly csaltak-e akkor minden késlekedés nélkül rávágom, hogy igen.”

Még több F1 hír:

„7 tizedet vesztenek az egyenesekben saját magukhoz képest egy olyan pályán, ahol alig több, mint 60 másodperc egy kör! Ez teljes őrület. Az új szabályok szövegezésében az olvasható, hogy a motorokat „legális módon kell üzemeltetni.” Ez számomra, és szerintem mindenki számára azt jelenti, hogy a Ferrari tavaly nem ebben a szellemben használta az erőforrását.”

Alonso TOP-10-es pillanata a Forma-1-ből, VIDEÓVAL: ne hagyd ki!

„Nem akarom bántani a Ferrarit, én is nagyon örülnének annak, ha ismét az élmezőnyben lennének, de egyelőre nem végeznek annyira jó munkát.”

„Idén egyértelműen ők a 4. erő a motorgyártók között.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sajtóhírek szerint Alonso ennyit kereshet a Renault-nál éves szinten: komoly összeg
Következő cikk A fogadóirodák szerint nem kérdés, mi lesz a Stájer Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország