Portré

Sebastian Vettel: A kezdetek

A ma harminc éves Sebastian Vettel jelenleg az F1 egyik csúcsragadozója 4 világbajnoki címével és 45 futamgyőzelmével. Születésnapja alkalmából most F1-es karrierje kezdetére tekintünk vissza.

Podium: race winner Sebastian Vettel celebrates

Fotót készítette: XPB Images

Sebastian Vettel jelenleg a Forma-1 kétségkívül egyik legnagyobb sztárja. Négyszeres világbajnok, közeledik a jubileumi, félszázadik futamgyőzelmével, mindezt úgy, hogy még mindig csak ma tölti be harmincadik életévét. A sztár Vettelt ismerjük, most azonban tekintsünk vissza a már jelen formájában egészen páratlan karrier kezdetére, az első versenytől, vagyis az első pontszerzéstől az első sokkoló futamgyőzelemig!

Az új német sztár

Sebastian Vettelt az új német üdvöskének kiáltották ki 2006-ban, gyakorlatilag párhuzamosan a honfitárs legenda, Michael Schumacher (első visszavonulása előtti) utolsó szezonjával. Nem is voltak teljesen alaptalanok ezek a megjegyzések: a 11 éves kora óta Red Bull-nevelt Vettel 2004-ben, első formaautós szezonjában rögtön újoncként megnyerte a német Forma-BMW bajnokságot, a 20-ból 18 futamgyőzelmet aratva.

2005-ben már az azóta ebben a formában megszűnt F3 Euroseries mezőnyét erősítette a Mücke Motorsport színeiben, ahol tovább emelkedett az ázsiója, ugyanis újoncként rögtön ötödikként zárta a szezont. A bajnokságban egy bizonyos Lewis Hamilton nevű fiatal fekete srác dominált, mellette senkinek nem volt reális esélye, viszont Vettel egyáltalán nem vallott szégyent, ugyanis ő lett az év újonca. Bár bajnok második szezonjában sem lett, ekkor már mindössze a csapattárs Paul di Resta előzte meg őt.

Egy váratlan lehetőség

Sebastian Vettel, Test Driver, BMW Sauber F1 Team in the Team Garage
A még nem egészen 20 éves Sebastian Vettel a 2007-es Amerikai Nagydíjon a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett

2006 egyébként egy igencsak zsúfolt év volt Vettel számára, ugyanis az F3 mellett részt vett négy futamon a Forma-Renault 3,5-es kategóriájában, ahol rögtön első versenyhétvégéjén második lett Misanóban, a második futamot pedig meg is tudta nyerni az észak-olasz pályán, ha pedig mindez nem lett volna elég, az év végén már elkezdett a Forma-1 kapuján is kopogni (mit kopogni, egyenesen dörömbölni) - az év utolsó öt futamán a BMW-Sauber pénteki tesztpilótájaként tevékenykedett.

2007 első két versenye is hasonlóan telt, majd "visszaugrott" a Forma-Renault-ba, és ott teljesítette az idény első négy hétvégéjét. Nem ment neki rosszul, volt győzelme, ért célba egyszer másodikként és kétszer harmadikként is. Az igazán nagy lehetőség viszont a nyáron jött, igaz, Vettel nyilván nem olyan áron szeretett volna egy olyan sanszhoz jutni, amilyenhez jutott: a Kanadai Nagydíjon a BMW-Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica egy brutálisnak kinéző, ám ahhoz képest szerencsésen végződő balesetet szenvedett, és kisebb lábsérülései miatt kénytelen volt kihagyni a soron következő Amerikai Nagydíjat Indianapolisban.

Vettel számára itt volt az óriási lehetőség, megejthette F1-es bemutatkozását, és nem is vallott szégyent: a hetedik rajtkockából indulva végül elcsípte az (akkor még) utolsó pontszerző helyet, és nyolcadik lett, ezzel pedig a Forma-1 történetének addigi legfiatalabb pontszerzőjévé avanzsált a maga 19 évével és 349 napjával.

Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso, celebrates after finsishing 4th
2007-et már a Toro Rossónál fejezte be - többek között egy egészen kiváló negyedik hellyel

Magyarországra érkezve már másik autóban ült, miután ugyanis Scott Speedtől megvált a Toro Rosso, megoldották "házon belül" a helyettesítést, Sebastian Vettelt hozták a helyére. "Seb" első hat toro rossós futamán mindössze egyszer tudott pontot szerezni, igaz, az egy fantasztikus negyedik hely volt az esős Kínai Nagydíjon. Vettel először villantott igazán nagyot.

2008 - Vettel berobban a Toro Rossóval

Rendben, miután a Red Bull megvette a Minardit 2005 végén, és Toro Rosso néven fiókcsapatot csinált belőle, a faenzai kiscsapatnak hirtelen sokkal jobbak lettek a kilátásai minden egyes versenyen, de azért valljuk be, még mindig korlátozott volt a mozgásterük. Alapvetően nem volt ez másképp a csapat történetének harmadik szezonjában sem, viszont Vettel nem volt hajlandó törődni a papírformával, és folyamatosan szállította a valószínűtlenül erős eredményeket saját maga és a csapat számára.

Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso
Monacóban valami elindult...

Bár az első négy versenyen kiesett, és az ötödiken sem tudott pontot szerezni, Monacóban kezdett beindulni a Vettel-henger, ugyanis a hercegségben ötödikként ért célba. Innentől többé-kevésbé folyamatosan a pontszerzők között zárt, két kieséstől és egy 12. helytől eltekintve, Belgiumban pedig megismételte azévi addigi legjobb eredményét, és ismét ötödikként intették le.

A szezon csúcspontja egy egészen szürreális verseny, az Olasz Nagydíj volt. A monzai pályáról általában a napos, nyárias idő jut eszünkbe, ekkor azonban az égiek nem kímélték a pályát, és bőséges csapadékkal öntözték az aszfaltcsíkot szinte az egész hétvégén. A Toro Rosso valósággal repült a csuromvizes pályán, Vettel megszerezte a pole-pozíciót (ebben az összevetésben 21 évével és 72 napjával mind a mai napig ő a rekorder), de Bourdais sem vallott szégyent, ugyanis a negyedik helyre kvalifikálta magát.

Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso
...Olaszországban pedig beteljesedett

A Toro Rossónak reális esélye volt még a futamgyőzelemre is, ugyanis mert bár később elállt az eső és felszáradt a pálya, ezt a rajt pillanatában az ömlő esőben még senki sem tudhatta. Az olasz istálló nagyon hamar egyszemélyes hadsereg lett, ugyanis Bourdais autója a kiváló időmérős teljesítmény után műszaki hiba miatt rajtrácson ragadt, ezzel pedig az érdemi verseny azelőtt véget ért számára, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna. Ha már Vettel egyedül maradt, tovább folytatta a tündérmesét, és olyat csinált, amire a legvadabb forgatókönyveket felvázolók sem számítottak volna: Vettel úgy vezetett szinte végig és úgy nyert 10 másodperccel mindenki előtt, hogy a többieknek igazából esélyük sem volt ellene.

Podium: race winner Sebastian Vettel celebrates
Sebastian Vettel Monzában az F1 történetének addigi legfiatalabb futamgyőztese lett, saját maga első és a Toro Rosso mindmáig egyetlen sikere ez. És az azóta legendás kézmozdulat...

Bár több győzelem már nem jött össze neki ebben a szezonban, a hátralévő versenyeire sem lehetett semmilyen panasza, ugyanis szerzett (sorrendben) egy ötödik, egy hatodik és egy negyedik helyet is. Ez a szezon mind a mai napig a Toro Rosso legsikeresebb idénye, ugyanis eddig ez volt az egyetlen olyan év, amikor a csapatnak összejött a hatodik hely a konstruktőri tabellán az éppen aktuális szezon zárásakor. Ami Vettelt illeti, két dolgot senki nem vehet el tőle: a Toro Rossónál azóta sem tudott senki még csak a futamgyőzelem közelébe sem kerülni, emellett agyba-főbe verte nagynevű, négyszeres Champ Car-bajnok csapattársát, Sébastien Bourdais-t.

Sebastian Vettel üstökösként robbant be végképp a köztudatba. 2009-ben, első Red Bullos szezonjában rögtön második lett, a többi pedig (a négy világbajnoki cím, a temérdek futamgyőzelem, a Webberrel folytatott csatározások és a többi), ahogy mondani szokták, már történelem. És ki tudja, hol van még a vége.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lezárták a Vettel-ügyet!
Következő cikk Hülkenberg pozitív jeleket lát a Renault-nál 2018-cal kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország