Rubens Barrichello hattyúdala

Rubens Barrichello mindent átélt a Forma-1-ben. Volt ígéretes újonc a Jordannél (1993-96), itt szerezte első dobogós helyezéseit és itt szenvedte el azt az ominózus balesetet az 1994-es San Marinó-i hétvégén, ami az F1 történetének egyik legtragikusabb hétvégéjeként került be a történelemkönyvekbe. Futott olyan szezont a Stewartnál (1997), amikor a tizenhét futamból tizennégyszer kiesett, és csak egyszer ért célba pontszerző helyen, igaz, akkor második lett. Futott olyat is, még mindig a Stewartnál (1999), amikor már halmozta a dobogókat, és első pole-pozícióját is bezsebelte.

Aztán 2000-ben nagy reményekkel elkerült a Ferrarihoz az akkor egy ideje már ott versenyző kétszeres világbajnok Michael Schumacher mellé, ahol a karrierje megtört. Nem is feltétlenül az ő hibájából, pláne nem a Ferrariéból. Megtört a karrier, mert Michael Schumacherhez nagyon kevesen érnek fel. Talán senki. Abból a mezőnyből csak Mika Häkkinen tudott egyáltalán a közelébe férkőzni, de lehet, hogy ha az autósport egészét nézzük, akkor sem találunk túl sok pilótát, akit egy lapon lehet vele említeni. Barrichello futamokat nyert (az elsőt 2000-ben, a Német Nagydíjon), számtalanszor dobogóra is állt, de örökre belesüppedt a vízhordó másodhegedűs szerepbe. Egy alkalommal még a csapata is megalázta, amikor 2002-ben, az Osztrák Nagydíjon az utolsó körben, a célegyenesben el kellett engednie Michael Schumachert.

2000-től hat szezonon keresztül versenyzett a Ferrarinál, 2005-ig összesen kilenc futamot nyert meg, 57-szer állt dobogóra, kétszer második, egyszer pedig harmadik lett vb-összetettben. Ez önmagában egy egész csinos eredménylista lenne, ha nem tudnánk, hogy ebben az időszakban Michael Schumacher öt világbajnoki címet szerzett a csapatnál...

2006-ban már új szelek fújtak a Ferrarinál, mert bár Schumi maradt a csapatnál, Barrichellot a jóval fiatalabb honfitárs Felipe Massa váltotta Maranellóban. Rubinho ekkor a Hondához igazolt, amely viszont méltatlan volt addigi karrierjéhez. 2006-ban legalább még néhányszor pontszerzőként tudott végezni (Monacóban és nálunk, Mogyoródon negyedik lett), 2007-ben viszont az a csúfság esett meg vele, hogy nulla ponttal zárta a teljes idényt. 2008-ban, bár Silverstone-ban dobogóra állt, ezen kívül csak kétszer tudott pontot szerezni, így ez az év sem volt az igazi.

2009-ben aztán Ross Brawn megvette a csapatot szőröstül-bőröstül, viszont szponzorokat már nem igazán volt ideje keríteni, így egészen furcsa látványként hatott a gyakorlatilag hófehér Brawn GP-versenygép a 2009-es tesztek során. Már ekkor érződött, hogy Brawn nagyot alkotott, amikor pedig a szezon elkezdődött, kezdetét vette az egyik legszürreálisabb tündérmese a Forma-1 történetében. Ennek főleg az addig szintén kimondottan peches Jenson Button volt a haszonélvezője (az angol az első hét versenyből hatot megnyert, de a hetediken is dobogós volt), de azért az idősödő, ekkor már 37 éves Barrichellonak is szépre sikeredett ez a szezon.

Bár a világbajnoki címre nem volt esélye a szezont kiválóan kezdő csapattárs mellett, azért még egyszer utoljára legalább egy szép szezont össze tudott rakni három második helyével (Ausztrália, Spanyolország, Monaco), két harmadik pozíciójával (Nagy-Britannia) és a szezon végén szerzett két győzelmével a valenciai Európa Nagydíjon, valamint Monzában. És bár ismét alulmaradt aktuális csapattársával szemben, ennek az összetett harmadik helynek Button és Sebastian Vettel mögött valahogy mégis sokkal pozitívabb kicsengése volt Rubinho számára.

A hattyúdal után Barrichello még két évig erősítette a Forma-1 mezőnyét a Williamsnél, versenyzett egy évig az IndyCarban, majd hazatért, és a brazil Stock Car-bajnokságban szerepel azóta is, ahol 2014-ben hosszú-hosszú évek várakozása után végre-valahára összejött neki a bajnoki cím egy felnőtt autós versenysorozatban. Isten éltessen, Rubinho!