Pirro Vettel 2019-es kanadai büntetéséről: „Ha szabálytalanság történik, azt be kell fújni”
Sebastian Vettel 2019-ben csak egy versenyt tudott megnyerni, pedig valójában kétszer szelte át első helyen a célvonalat. Kanadában egy büntetés miatt lett végül csak második, az akkor sok kritikát kapó, versenybíróként ténykedő Emanuele Pirro pedig most ismét a négy évvel ezelőtti esetről beszélt.
Pirro a versenyzői pályafutása alatt sok eredményt tudott elérni, Le Mans-ban is győzni tudott, a fiatalabb szurkolók azonban többnyire úgy emlékeznek rá, mint a versenybíróra, aki megfosztotta Vettelt a 2019-es kanadai viadal megnyerésétől.
Azon a futamon ugyanis a négyszeres bajnok az elejétől a végéig vezetett, de Lewis Hamilton ott loholt a nyakában a Mercedesszel, Vettel pedig az egyik körben elhagyta a pályát és átvágta az első sikánt, majd úgy tért vissza, hogy Hamiltonnak elkerülő manővert kellett tennie.
A stewardok szerint mindez pedig veszélyes visszatérésnek minősült, amiért egy öt másodperces időbüntetéssel sújtották őt még a verseny alatt. Vettel már akkor hevesen panaszkodott a rádióban, mert nem érezte jogosnak az ítéletet, a leintés után pedig jött az elhíresült táblacserés jelenet.
Pirro kapcsolata Vettellel azóta ugyan sokat javult, de a rajongókkal már kevésbé. „Vettel büntetése 2019-ben Kanadában a legnehezebb döntés volt, amelyet versenybíróként kellett meghoznom. Én is örültem volna annak, ha Sebastian nyer, de ha szabálytalanság történik, azt be kell fújni. Még a mai napig sok kritikát kapok miatta” – mondta egy interjúban Pirro a La Stampának.
Ezek után aztán áttért arra, hogy a jelenlegi mezőny minőségét méltassa. Szerinte a Monacói Nagydíj utolsó szakasza megmutatta, milyen magas szinten állnak jelenleg az F1-es pilóták. „Az esőben keményen nyomták, de keveset hibáztak. Persze a legjobb versenyzők jelentik a különbséget, de egy győztes autóval mindent beleadhatsz.”
„Verstappen sosem vét hibákat, mert olyan nyugalommal vezet, ami nincs meg akkor, ha nehézségeid vannak. Sajnálom a Ferrarit és Leclerc-t, aki nem tudja megmutatni, mennyire jó valójában” – zárta gondolatát az olasz.
Egy másik interjúban Leclerc csapattársa, Carlos Sainz is pont arra hívta fel a figyelmet, hogy Verstappennek a kiemelkedő autója miatt könnyebb dolga van.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.