BRÉKING

Pirelli: Az első visszajelzések pozitívak a 2013-as gumikról

Paul Hembery elégedetten nyugtázta, hogy első pillantásra a csapatok pozitívan nyilatkoztak a 2013-ra tervezett gumikról.  Az istállók pénteken élesben is megtapasztalhatták, hogy milyen filozófiával készül az olasz cég a következő szezonra.   

Fotó: Pirelli
A csapatok ma tesztelhetik a Pirelli 2013-ra tervezett keverékeinek prototípusát - egy szett kemény keveréket -, és még a bajnoki hajrában résztvevő gárdák is bevállalták a tesztet, hogy ne maradjanak le az adatgyűjtés terén. A cég sportigazgatója elmondta, hogy vegyes eredmények születnek, mivel a jövő évi abroncsok kerülnek fel az idei autókra:
 
„Nos, a gumi meglehetősen különbözik a struktúra tekintetében az idei gumiktól, de a keverékek igazából ugyanazok maradtak – például a kemény keverék esetében”- mondta Hembery a Sky Sports-nak.
 
„Az abroncsok valamivel nehezebbek, mivel nagyon sok változás történt a gumin belül. Az volt az elképzelésünk, hogy nagyobb legyen a tapadás és jobb legyen a tapadási súrlódás a kanyarokban. Természetesen az autók nincsenek hozzáigazítva a gumikhoz, így egy kicsit vegyes eredmények születtek lent a paddockban.”
 
„Az első visszajelzések pozitívak. A leggyorsabb idők többségét a 2013-as struktúrán futották meg. A kanyar közepi tapadási súrlódás sokat javult”- tette hozzá a Twitteren a szakember.
 
„A keverék jobban munkára bírható, és gyorsabban felmelegszik. Ez remélhetőleg növelni fogja a gumikopást, ami furcsán hangozhat, de mindig is ezt akartuk elérni. Különös, de ez tényleg segít. A gyorsabb időket ezekkel futották meg, és arról sem beszélhetünk, hogy ez a pálya javulásának tudható be.”
 
„Most csak a következő évről van szó”- mondta arra a felvetésre, hogy ez mennyiben szólhat bele a bajnokságba, mivel Alonso ezekkel a gumikkal futotta meg a legjobb időt.
 
„A csapatoknak nagy változás lesz ez, és a mai nap egy remek lehetőség nekik. Az autók aerodinamikája talán nem változik olyan sokat, de a gumik igen, és így nem kell várniuk februárig. A sok szimuláció ellenére tényleg tudni akarják azt, hogyan működnek az autón.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Pál Tamás: „Ismét sokat tanultam, köszönöm a lehetőséget a csapatnak”
Következő cikk Gutiérrez nem tudja, hogy mennyire áll készen az F1-re

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország