Statisztikák

A Pirelli összesített statisztikái az F1-es téli tesztről Barcelonából

A Forma-1 gumigyártója elérhetővé tette a hivatalos statisztikáit, eredménysorát a második idei tesztsorozatról.

Pirelli tyres

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A királykategóriás csapatok kétszer négy napot tesztelhettek Barcelonában. Ennyi idejük volt arra, hogy felkészüljenek az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra.

Még több F1 hír:

Az európai helyszín miatt az időjárási feltételek nem voltak a legideálisabbak az alacsony hőmérséklettel, de az istállók számára ez jelenti a leghatékonyabb tervet a költségek területén, miközben ebben az időszakban még erősen korlátozottak az elérhető plusz alkatrészek, így a transzport is messze gyorsabb, mintha a mezőny például Bahreinben, vagy Abu Dhabiban készülne fel.

A Pirelli számára is fontos teszt volt az idei az új gumikkal, amik immáron C1, C2, C3, C4 és C5 elnevezés mellett futnak egy egyszerűbb jelöléssel, hogy a rajongók jobban ki tudjanak igazodni az abroncsokon.

A pilóták rengeteg tesztkilométert abszolváltak a katalán pályán, de még az utolsó napokon sem láthattunk igazán gyors időket. Természetesen az autók fokozatosan gyorsultak, ám az igazi időmérős szimulációk elmaradtak, mert senki sem szerette volna felfedni a kártyáit. Ez különösen a Mercedesre lehet igaz, bár az ötszörös világbajnok Hamilton pénteken a leggyorsabb gumin kvázi ugyanazt az időt futotta meg, mint Vettel a Ferrarival.

Fontos megjegyezni, hogy a teszteken kizárólag csak az adott csapat ismeri a saját programját, a motormódját, és az üzemanyag-terhelését, így csak a sötétben tapogatózunk. Ugyanakkor senki sem lepődne meg azon, ha újra a Ferrari és a Mercedes feszülne egymásnak a címért, mivel ez a realitás, nem más. A Red Bull-Honda már messze nagyobb kérdőjel, mivel papíron az osztrákok az egyetlenek, akik továbbra is kihívást jelenthetnek a két legerősebb csapatnak.

 Összesített eredmény - kedd, szerda, csütörtök, péntek

Versenyző Csapat Idő Keverék
Vettel Ferrari 1.16:221  C5
Hamilton  Mercedes  1.16:224  C5
Leclerc  Ferrari  1.16:231  C5
Bottas  Mercedes  1.16:561  C5
Hulkenberg  Renault  1.16:843  C5
Albon  Toro Rosso  1.16:882  C5
Kvyat Toro Rosso  1.16:898 C5
Sainz  McLaren  1.16:913  C5
Grosjean  Haas  1.17.076  C5
Norris  McLaren  1.17:084  C5
Gasly  Red Bull  1.17:091 C5
Ricciardo Renault 1.17:114 C5
Raikkonen Alfa Romeo 1.17:239 C5
Stroll Racing Point 1.17:556 C5
Magnussen Haas 1.17:565 C5
Giovinazzi Alfa Romeo 1.17:639 C5
Verstappen Red Bull 1.17:709 (C3)
Perez Racing Point 1.17:791 C5
Russell Williams 1.18:130 C5
Kubica Williams 1.18:993 C5

1. nap – február 26.

Versenyző Csapat Idő Keverék
Norris McLaren 1m17.709s (C4)
Gasly Red Bull 1m17.715s (C3)
Stroll Racing Point 1m17.824s C5
Vettel Ferrari 1m17.925s (C3)
Giovinazzi Alfa Romeo 1m18.589s (C4)
 Albon Toro Rosso 1m18.649s (C4)
Leclerc Ferrari 1m18.651s (C3)
Magnussen Haas 1m18.769s (C4)
Russell Williams 1m19.662s C5
Ricciardo Renault 1m20.107s (C3)
Bottas Mercedes 1m20.167s (C2)
Hamilton Mercedes 1m20.332s (C2)
Hulkenberg Renault 1m20.348s (C3)

2. nap – február 27.

Versenyző Csapat Idő Keverék
Sainz McLaren 1m17.144s (C4)
Perez Racing Point 1m17.842s C5
Vettel Ferrari 1m18.195s (C3)
Raikkonen Alfa Romeo 1m18.209s (C4)
Grosjean Haas 1m18.330s C5
Verstappen Red Bull 1m18.395s (C3)
Kvyat Toro Rosso 1m18.682s (C4)
Bottas Mercedes 1m18.941s (C3)
Hamilton Mercedes 1m18.943s (C3)
Hulkenberg Renault 1m19.056s (C3)
Kubica Williams 1m19.367s C5
Ricciardo Renault 1m22.597s C1
Leclerc Ferrari nincs idő  

3. nap – február 28.

Versenyző Csapat Idő Keverék
Leclerc Ferrari 1m16.231s C5
Albon Toro Rosso 1m16.882s C5
Norris McLaren 1m17.084s C5
Gasly Red Bull 1m17.091s C5
Ricciardo Renault 1m17.204s C5
Hulkenberg Renault 1m17.496s C5
Stroll Racing Point 1m17.556s C5
Giovinazzi Alfa Romeo 1m17.639s C5
Grosjean Haas 1m17.854s (C4)
Hamilton Mercedes 1m18.097s (C2)
Russell Williams 1m18.130s C5
Magnussen Haas 1m18.199s (C3)
Bottas Mercedes 1m18.862s (C3)

4. nap – március 1.

Versenyző Csapat Idő Keverék
Vettel Ferrari 1m16.221s C5
Hamilton Mercedes 1m16.224s C5
Bottas Mercedes 1m16.561s C5
Hulkenberg Renault 1m16.843s C5
Kvyat Toro Rosso 1m16.898s C5
Sainz McLaren 1m16.913s C5
Grosjean Haas 1m17.076s C5
Ricciardo Renault 1m17.114s C5
Raikkonen Alfa Romeo 1m17.239s C5
Magnussen Haas 1m17.565s C5
Verstappen Red Bull 1m17.709s (C3)
Perez Racing Point 1m17.791s C5
Kubica Williams 1m18.993s C5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: egy nagyon fárasztó és stresszes teszt van mögöttünk
Következő cikk A Mercedes nyerte a kilométerek versenyét az F1-es teszteken: 2019 Vs. 2018

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország