Pirelli: Silverstone az egyik legnagyobb kihívás lesz az abroncsok számára
A Forma-1 gumibeszállítója a tavalyihoz hasonlóan a három legkeményebb keverékű szettet bocsájtja a csapatok rendelkezésére a Brit Nagydíjon, ugyanakkor tudják, a 2022-es szabályok új kihívások elé állítják idén a Pirellit.

A 2021-es Brit Nagydíjon a legtöbb pilóta, köztük a vitatott körülmények között futamgyőzelmet arató Lewis Hamilton is a kétkiállásos stratégiát választotta a Forma-1 egyik legpatinásabb versenyhelyszínén.
Az angliai nyomvonal korábban már többször is bizonyította, hogy a gumistratégia mennyire fontos, rendkívüli körülmények között akár több kerékcserére is szüksége lehet a versenyzőknek.
A Pirelli - akárcsak egy évvel ezelőtt - a három legkeményebb keverékű szettjét, a C1-es, a C2-es és a C3-as abroncsokat szállítja a csapatoknak Silverstone-ba, de azt Mario Isola is elismeri, hogy az új szabályoknak megfelelően kialakított gumik eddig nem látott kihívások elé állíthatják a pilótákat.
„A Brit Nagydíj helyszíne volt az, ahol tavaly bemutattuk a 2022-es idény abroncsait. Az új szabályoknak megfelelően kialakított autók célja, hogy szorosan követhessék egymást, de ahogy azt Kanadában is láthattuk, a gumikat úgy terveztük, hogy kevésbé melegedjenek túl, nagyobb stabilitást és vezethetőséget biztosítsanak hosszabb időn keresztül“ - magyarázta Isola.
A Pirelli F1-es igazgatója kiemelte, az intenzív, nagy sebességű kanyarjairól ismert silverstone-i pálya az új szabályok számos szegmensét teszi majd próbára a gumik szempontjából, így fontos lesz a stratégia.
Norris szerint ezért lesz más a Brit Nagydíj a 2022-es autókkal, mint korábban
Izgalmasra sikeredett a 2022-es Le Mans is. Tekintsd meg a futam összefoglalóját a Motorsport.com videójában!
Albon: ha ugyanolyan autóm lenne mint Russellnek és Norrisnak, én nyernék
„Mindig fennáll a veszély, hogy Silverstone nem kap új szerződést”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.