Pirelli: Lehetetlen megoldani, hogy a csapatok válasszák ki a gumikeverékeiket

Pirelli: Lehetetlen megoldani, hogy a csapatok válasszák ki a gumikeverékeiket

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery azt állítja, hogy az ötlet, miszerint a Forma-1-es csapatok választhatnák ki a gumikeverékeiket az egyes futamhétvégékre, egyszerűen kivitelezhetetlen lenne a Forma-1 egyetlen abroncsbeszállítójának.

A javaslattal a Force Indiától Otmar Szafnauer állt elő. Szerinte megkavarná a taktikai csatákat, ha minden csapat maga választhatná ki, hogy melyik két keveréket kéri az egyes versenyhétvégékre.

A Pirelli jelenleg négy keveréket bocsát a csapatok rendelkezésére a szuperlágy – lágy – közepes - kemény kvartettből. Értelemszerűen minden hétvégén ebből két keveréket használhatnak a csapatok.

„Először is minden csapatnak bele kellene egyeznie ebbe – ez sosem könnyű – és ebben az esetben abban is biztosnak kell lennünk, hogy az összes csapat felelősségteljesen választ.” – mondta Hembery, akit arról kérdezett a GPUpgrade.net, hogy az ötlet szerinte megvalósítható-e.

„Lehet, hogy a rajtrács végén lévő csapatok rendszeresen a szuperlágyat választanák, és lenne néhány szituáció, ahol ez egyértelműen nem oldható meg versenytávon.”

„Azonban emellett még van egy logisztikai tényező is, ami lehetetlenné teszi.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING