Pirelli: Egyik keverék sem életveszélyes Spa-ban, nincs miért aggódni

Pirelli: Egyik keverék sem életveszélyes Spa-ban, nincs miért aggódni

A Forma-1 hivatalos gumiszállítója egy részletes elemzést követően megállapította, hogy a Nico Rosberggel történtek nem rájuk vezethető vissza.

A Mercedes német versenyzője még a délutáni edzésen bukott látványosat, és csak a szerencsének köszönhette azt, hogy nem törte össze magát. Rosberg hálát adott az égben, hogy a jobb hátsó kereke például nem az Eau Rouge-ban robbant fel, de így is 300 km/óra felett haladt, amikor hirtelen elvesztette az uralmát a W06 felett.

Természetesen a Pirelli azonnal megkezdte az elemzéseket, és a különböző vizsgálatokat, hogy rájöjjenek, mi okozhatta a gyors gumifoszlást, hiszen abban a bizonyos szettben csak 11 kör volt akkor.

A cég több órán át elemezgette a balesetet, és minták alapján arra jutottak, hogy a történtek nem közvetlen rájuk vezethető vissza. A laboratóriumi vizsgálatok ma reggel véglegesen megerősíthetik őket abban, hogy valami külső tényező okozta a defektet.

„A Pirelli szóvivője a motorsport.com kérdésére elmondta, nincs bizonyíték arra, hogy a gumiabroncs szerkezete gyenge volt, és emiatt történt az eset. A mérnökök szinte biztosak abban, hogy mindez egy külső forrásnak volt köszönhető.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

50%-os kedvezménnyel kínálják a csúcsmobilt! 2K felbontású kijelzővel szerelt ZTE Nubia Z7! Megaajánlat, ingyenes kiszállítással! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. augusztus 21.

A Pirelli szerint azonban lehetetlen megállapítani, hogy pontosan hol történt az incidens, melyik pont volt az, ahol súlyos kár érte a gumit. Ez lehetett az egyik kerékvető, vagy egy kisebb fémdarab a pályán, vagy bármi más.

A végső eredmény ma születik meg, amikor is a Pirelli szakemberei a reggeli órákban ellenőrzik a pályát. A csapat egész éjjel ezen dolgozott, mely egyúttal kizárta, hogy életveszélyes lenne bármelyik keverékük is Spa-ban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING