Pirelli: egyáltalán nem könnyű meghozni a döntést az F1-es folytatásról

A Pirelli motorsportos igazgatója, Mario Isola elmondta, közel sem olyan egyszerű meghozniuk a döntést arról, hogy a jövőben is ők legyenek a Forma–1 gumibeszállítói.

Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport, in the team principals Press Conference

Az olasz gyártó már 2011 óta szolgáltatja a királykategória abroncsait, miután a Bridgestone-tól vették át a stafétát. A hónap korábbi szakaszában az FIA azonban már kiírta a tendert a 2025-2027 közötti időszakra, és a nyertes nemcsak az F1, de az F2 és az F3 kizárólagos ellátója is lenne, ahogyan ez egyébként most is fennáll.

A Pirelli természetesen jelezte, hogy érdekli őket a következő hároméves periódus is, de ez még közel sem jelenti azt, hogy mindenféle gondolkozás nélkül fejest is ugranak bele. „Sosem könnyű meghozni ezt a döntést, mert rengeteg pénzt és forrást invesztálunk a Forma–1-be, de egyelőre elégedettek vagyunk az eredménnyel.”

„13 év már eleve sok idő, de folytatni még további három-négy évig még ennél is nagyobb elköteleződést jelent, a sport viszont egészséges, és mi is jónak látjuk a mostani helyzetet. Örömmel vesszük ki a részünket belőle, és teljesítjük a versenyzők, csapatok, az FIA és az F1 felől érkező kéréseket, hogy a sport még jobb lehessen.”

Az előző alkalommal, amikor az FIA megnyitotta a lehetséges gumigyártók előtt a jelentkezési lehetőséget, a Pirellinek nem volt ellenfele, és egyelőre kérdéses, hogy most lesz-e bárki rajtuk kívül, aki megpróbálna bekerülni a száguldó cirkuszba.

Isola elmondása szerint azonban a mostani dokumentum valamivel hosszabb, mint a korábbi, és többféle követelmény is szerepel benne. „Még alaposan át kell néznünk, de ahogy mondtam, alapvetően szeretnénk jelentkezni és folytatni a munkát. A folyamat lezárásához azonban persze még idő kell.”

Norris: a szörnyű, „nem F1-es színvonalú” gumik okozták a rajtkáoszt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff új szemlélete: soha nem fogja elhagyni az F1-et?
Következő cikk Ezért irtózik Verstappen a sprintfutamok átalakításától

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország