Forma-1 Katari Nagydíj

Pirelli: az F1-et megelőző futamok sem segítenének megakadályozni a katari gondok megismétlődését

A Forma–1 hivatalos gumibeszállítója szerint nem akadályozná meg a katarihoz hasonló váratlan gumiproblémákat az, ha nemzetközi sorozatok látogatnának el az olyan új pályákra, ahol később a királykategória is versenyezni fog.

George Russell, Mercedes F1 W14, battles with Pierre Gasly, Alpine A523

Sok évvel ezelőtt még a szabályokban szerepelt egy olyan kitétel, hogy a Forma–1 csak akkor látogathat el egy helyszínre, ha előtte valamilyen nemzetközi szintű széria már kipróbálta a pályát. Ez azonban már rég a múlté. Mindez persze a Katari Nagydíjon látott gumiproblémák okán került előtérbe.

Max Verstappen például a hétvégét követően arról beszélt, hogy nem kéne őket kísérleti nyulakként használni, ha komolyabb átalakítások történnek egy-egy helyszínen, mint ahogyan arra idén Katarban is sor került az újraaszfaltozással és a módosított kerékvetőkkel.

Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke ugyanakkor amondó, hogy a Forma–1 egyedi követelményei és erőhatásai miatt más kategóriák nem feltétlenül tudnák előzetesen leleplezni a pályák problémáit. „Minden bajnokság más. A múltban például volt némi problémánk a GT-autókkal, mert ők sokkal jobban levágták a kanyarokat, mint az F1-es gépek.”

„Persze lehetne valami nemzetközi GT-eseményt szervezni, de ettől még nem találnád meg ugyanazokat a gondokat. Szóval nem hinném, hogy ez lenne a megoldás. Én szeretek inkább a szimulációra hagyatkozni. Nem tökéletes, de szerintem az eszközeink így is elég pontosak.”

„Ha tehát kombináljuk a szimulációkat a beltéri tesztekkel, és más területek szakértőivel is egyeztetünk, akkor biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a megoldást” – vélekedett Isola.

Problémái jelenleg a Mercedesnek is vannak, de Lewis Hamilton szerint az egyiktől biztosan nem fognak szabadulni a szezon vége előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali Verstappen köréről Monacóban: Ilyet még életemben nem láttam
Következő cikk „Szeretném Daniel Ricciardót ebben a McLarenben látni”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország