Pirelli: Alacsonyabb guminyomással működik jobban a 2020-as gumi

Mario Isola, a Pirelli F1-es projektjének főnöke nyilatkozott az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő téli tesztek előtt, ahol a csapatok összehasonlíthatják a 2019-es és a 2020-as specifikációjú abroncsokat.

Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A versenyzői visszajelzések fogják meghatározni, hogy az F1 a következő szezonban is a 2019-es specifikációjú Pirellikkel marad, vagy érkezhet az új, 2020-as konstrukció. Ha a csapatok elégedetlenek a gumikkal, akkor egy szavazást fognak tartani, ahol legalább 7 csapatnak a 2020-as konstrukció ellen kell szavaznia, hogy az idei gumikkal mehessenek jövőre is.

Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő tesztet kedden és szerdán rendezik meg, itt pedig lehetőségük lesz a csapatoknak arra, hogy az idei és a jövő évi konstrukciót is kipróbálják, így össze tudják hasonlítani azokat.

A pilóták egyáltalán nem voltak elégedettek az új gumikkal, amikor az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén tesztelték őket, de ehhez hozzátartozik az is, hogy váratlanul hideg idő fogadta a csapatokat Austinban, az autójukat pedig nem igazították hozzá az új specifikációjú gumikhoz, mivel ehelyett inkább az előttük álló versenyhétvégére koncentráltak.

A Pirelli most azt is megerősítette, hogy az Austinban használt 2020-as gumik nagyobb guminyomással operáltak, mint amire eredetileg tervezve lettek, de ezen a héten már normál guminyomással használhatják őket a csapatok.

Még több F1 hír:

„Információkkal láttuk el a csapatokat az új gumikat illetően, hogy a lehető legjobban tudják beállítani hozzájuk az autójukat. A 2020-as specifikációjú gumikat érintő előírások is mások lesznek, mint a versenygumik esetében, ugyanis az új konstrukciót alacsonyabb guminyomásra terveztük.” – kezdte a Pirelli F1-es projektjének főnöke, Mario Isola.

„A gumifejlesztési tesztjeinken akkor vettünk észre előrelépést, amikor alacsonyabb volt a guminyomás. Szóval erre a tesztre az az előírásunk, hogy mind az első, mind a hátsó gumik esetében 1,5psi-vel alacsonyabb nyomással használják őket.”

Isola azt is elmondta, az Amerikai Nagydíjon nem volt lehetőségük arra, hogy ideális guminyomással használják a csapatok az abroncsokat.

„Austinban lehetetlen volt különböző előírásokat adni az idő rövidsége miatt. Egy teszten nyilvánvalóan nyugodtabbak a körülmények, és sokkal reprezentatívabb is lesz a dolog. És nem csak ez volt a probléma Austinban – a leszorítóerő szintje is különbözik, mivel nyilvánvalóan egy szabadedzésen nem kérhetsz arra egy csapatot, hogy változtasson a padlólemezén.”

További híreink:

„Viszont egy teszt során van idő arra, hogy ehhez igazítsák a beállításaikat és a padlólemezüket, amennyiben szükséges, ilyenkor teljesen más hozzáállással dolgoznak az istállók. Arra kérjük őket ezen a teszten, hogy végezzenek megfelelő technikai összehasonlítást a két specifikáció kapcsán, hogy megértsük, mi a különbség a két típus teljesítménye között. És bármilyen döntést is hoznak, üdvözölni fogjuk a döntést.”

Isola szerint az alacsonyabb guminyomás a tapadás hiányának problémáját is megoldhatja, ami miatt sokat panaszkodtak Austinban.

„Amikor a gumifejlesztési tesztünkön alacsonyabb guminyomást használtunk, akkor az új specifikáció kicsit jobb tapadással bírt, mint a jelenlegi specifikáció. Szóval az Austinban érkezett panasz nincs összhangban a mi méréseinkkel.” – zárta Isola.

Minden csapat 20 szettet fog kapni a 2019-es és a 2020-as konstrukcióból. Ebből 12 szettet a Pirelli határoz meg: minden csapat kötelezően kap a 2019-es gumik közül 2-2 szett C3-as és C4-es abroncsot, a 2020-as gumik közül pedig 2-2 szett C2-es, C3-as, C4-es és C5-ös gumit, a maradék nyolc szettet pedig maguk választhatják ki a csapatok.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve szerint Leclerc még nem volt készen a feladatra
Következő cikk Zandvoort nem támogatja, hogy autóval érkezzenek a szurkolók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország