BRÉKING

Pirelli: A virtuális Safety Car megkavarta a stratégiákat Malajziában

Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója szerint nagyon kevésen múlt, hogy melyik lesz a sikeres taktika a Maláj Nagydíjon. Abban, hogy a mérleg nyelve melyik irányba billent, sokat segítettek a VSC-periódusok.

A Maláj Nagydíj volt az év eddigi legmelegebb versenye: az aszfalt hőmérséklete nem kevesebb, mint 59 Celsius-fok volt! Ennek ellenére az új aszfalt nem falta úgy a gumikat, mint eddig, és a rendkívüli forróság ellenére is a két kiállásos taktika bizonyult nyerőnek. Emellett viszont sok más alternatívát is láthattunk, ugyanis a versenyt három virtuális Safety Car-periódus is megtörte.

Sokan a második VSC-időszak alatt váltottak kemény keverékekre (a kötelező gumi ez volt a versenyen), ebbe a többségbe azonban nem tartozott bele Max Verstappen, aki az első kiállások idején újra a lágyat tetette fel. Ezzel sikerült a riválisai elé vágni, még a második kiállások megkezdése előtt, ami végül Hamilton kiesésének köszönhetően második helyet ért a hollandnak. Sokáig úgy tűnt, Ricciardo is csak egyszer áll ki, azonban a harmadik virtuális Safety Car idején sok riválisához hasonlóan ő is meglátogatta a boxutcát. Végül Ricciardo is jól döntött, ugyanis Verstappennel a háta mögött hosszú idő után ismét kettős győzelmet szereztek a Red Bullnak, közel három év után először.

Örömhír a Forma-1-ben! Teljesen átalakul a média, jöhetnek az exkluzív videós tartalmak, az új közvetítési forma! AMERIKA MEGCSINÁLJA azt, amire hosszú évek óta várunk.

Malajziában működtek az alternatív megoldások is, ugyanis a 11. helyről induló williamses Valtteri Bottas például csak egyszer állt ki kereket cserélni. A finn a lágyabbik keverékkel startolt, később tették fel számára a keményet. Ugyancsak egy kiállással teljesítette a futamot az élete első F1-es pontját szerző Jolyon Palmer, csak Bottashoz képest pont ellentétes gumileosztásban, ugyanis ő a kemény keverékeken kezdett, később váltott a lágyra.

"A két- és háromkiállásos taktika között minimális különbség volt a gyorsaságot illetően. Azt láthattuk, amint a Red Bull taktikai szempontból szétszedi versenyzőit, hogy legyőzzék a Mercedest. Végül a virtuális biztonsági autós periódusoknak volt döntő szerepük. Láthattunk olyan taktikákat is, ahol a pilóta csak egyszer cserélt kereket, főleg olyanok, akik a rajtrács végéről indultak. Ez annak volt köszönhető, hogy a nagy meleg ellenére nem romlott olyan mértékben az abroncs teljesítménye, hogy még egyszer ki kelljen állniuk kereket cserélni." - mondta Paul Hembery a Pirelli részéről a stratégiákat vizsgálva.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton motorjában egy nagy lyuk éktelenkedik - Japánra talán megtudjuk, mi történt...
Következő cikk Hivatalos: Pérez megerősítette, a Force Indiánál marad

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország