Pirelli: a Red Bull mexikói győzelme jól mutatja, mennyit javultak ezen a területen
Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke szerint Max Verstappen Mexikói Nagydíjon szerzett győzelme bizonyíték arra, hogy a csapat milyen fejlődést ért el 2022 folyamán az autójával.
Miközben a Mercedesnél eleinte arra számítottak, hogy a Red Bullok a lágyakon rajtolva kétszer fognak majd kereket cserélni a futam során, a körök múlásával egyre világosabbá vált, hogy a bikások képesek lesznek egyetlen kiállással teljesíteni a 71 kört.
A csillagosok ezzel szemben a közepes Pirelliken rajtoltak, majd pedig a keményekre váltottak, ez azonban nem jött be számukra, mivel a fehér oldalfalú abroncsok nem hozták a várt teljesítményt, Verstappen pedig az élen még növelte is az előnyét a közepeseken.
A győzelem így végül simán lett a Red Bull-os versenyzőjé, aki idén már 14-szer ünnepelhetett, megdöntve ezzel egy komoly F1-es rekordot. A szezon során egyébként megfigyelhető volt, hogy az RB18-as mennyire jól kezeli a gumikat, miközben a nagy riválisuk, a Ferrari egyre inkább visszaesett ezen a területen.
Amikor a Red Bull mexikói stratégiájáról kérdezték, Isola kifejtette, hogy szerinte a gumikopás jelentős fókusz volt a csapat számára az idei évben, és a szezon végére már nagyon magas szintre jutottak ezen a téren, ezért is voltak képesek így kivitelezni a Mexikói Nagydíjon látott egykiállásos stratégiát.
„Az idény utolsó részében látható, hogy a Red Bull milyen jól bánik az abroncsokkal. Azt nem tudom, mit csináltak az autóval, de vélhetően hoztak pár erre irányuló fejlesztést. Az év elején még nem voltak ennyire jók a gumikezelés terén.”
„Mostanra viszont látható, hogy milyen nagyot léptek előre, szóval minden bizonnyal erre koncentráltak” – mondta Isola a Motorsport-Totalnak. Verstappenék valóban nagyon hatékonyan fejlesztettek idén is, az év elejéhez képest rengeteget csökkentettek az autó súlyán, ami szintén hozzájárulhatott a remek gumikezelésükhöz.
A Saubernél egyelőre még nem az Audi érkezése élvezi az elsőbbséget
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.